Érd az egyik legjobban fejlődő város

Külön kiemeli Érdet, mint jól fejlődő várost az index.hu-n megjelent írás, amelyben az 50 ezer főnél népesebb településeket vizsgálták statisztikailag (Budapest kivételével), s melyben olyan kategóriákat próbáltak keresni a KSH számai között, amik nagyjából megmutatják, mi történt egy várossal az elmúlt 10-12 évben, s amely alapján megállapítható, hogy az adott település jó, avagy rossz irányban fejlődött.

Hasonló tartalmaink:

A grafikonokkal is alátámasztott cikk azt írja, hogy Érd a fejlődő városok között van, ami annak fényében különösen nagy eredmény, hogy itt a legkisebb az adóbevétel. A fejlődést mutatja például, hogy az óvodai férőhelyek 2001-hez képest 44,7 százalékkal nőttek, s hamarosan tovább bővülnek, hiszen épül a Búvár és a Burkoló utca között az Erdőszéle Óvoda, amely a legkorszerűbb feltételek szerint négy csoportnak épül, de a későbbiekben a demográfiai változások miatt bármikor bővíthető lesz, újabb négy csoportnak.

A grafikon szerint az itt élők anyagi helyzete is javult: az egy főre jutó nettó jövedelem 2000-hez képest 222,5 százalékkal nőtt, ami 963.997 Ft/fő-t jelent. Nőtt az internetes előfizetések száma is, két év alatt 18,2 százalékkal (2013-at és 2015-öt összehasonlítva). A lakások száma is több mint 20 százalékkal nőtt 2001-hez képest, de a legnagyobbat az autóállomány ment, 2000-hez képest 9077-el több autó volt a városban a 2015. évi adatok szerint.

A népesség is nőtt közel 20 százalékkal a kétezres évekhez képest. Biztonságosabb lett a város 2000-hez viszonyítva, 2015-ben 38 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt. Az is jól látszik, hogy a működő vállalkozások száma csökkent, majd újra növekedni kezdett és 2015-ben már 5211 vállalkozás volt Érden.

Érd közel negyven esztendeje kapott városi rangot, ám még a rendszerváltozás után is mint Európa legnagyobb faluját emlegették. A hetvenes években megépült buszpályaudvar és a mellette lévő üzlet, illetve a lakótelep már „városias” volt ugyan, ám ettől függetlenül Érd csendes, alvóvárosi életet élt egészen a 2000-es évek derekáig. A szélesebb spektrumú fejlesztések 2006-ban kezdődtek, T. Mészáros András polgármester megválasztásával: Érd ebben az esztendőben vált megyei jogú várossá.

Az új városvezetés megalkotta a Batthyány-programot, ami lefektette a fejlesztések irányát. Elindultak a nagyobb infrastrukturális és intézményi beruházások, kiaknázva az EU-s pályázatokban rejlő lehetőségeket: Érd azon városok egyike lett, amely a lehető legtöbb uniós forrást hívta le. Ezek a számok igazolódtak vissza a most közzé tett statisztikákban.

 

Címkék