Bejárják a világot az úszók

Érd, Dél-Afrika, Debrecen, Hódmezővásárhely, Helsinki, Glasgow, Buenos Aires – summázva ezt az utat járják be 2018-ban az Érdi Úszó Sport Kft. sportolói, ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul.

Hasonló tartalmaink:

December 28-án egy hatnapos pihenő után – egy távozóval, Egerszegi Krisztina fia, Vigassy Bálint személyében – elkezdték/folytatták a felkészülést az érdi úszók. Selmeci Attila tanítványai előbb hat héten keresztül Érden edzenek, majd egy háromhetes kalandtúrán/edzőtáboron vesznek részt Dél-Afrikában, hogy megalapozzák jó formájukat a március végi, debreceni felnőtt országos bajnokságra.

Innen a következő fontos állomás – a kisebb versenyek mellett – a hódmezővásárhelyi ifi-országos bajnokság lesz május végén, június elején. Majd egy hónappal később már Helsinkiben, az ifjúsági-Európa-bajnokságon utoljára állhat rajtkőre Milák Kristóf és Barócsai Petra. Az év fő versenye pedig az augusztusi, glasgow-i rendezésű felnőtt kontinensviadal, ahová Milák Kristóf mellett Joó Sára és Kovács Benedek is kiharcolhatja a részvételt, ehhez pedig a debreceni ob-n kell megúszni a szintidőt.

A megszokottakkal ellentétben még októberben is akad nagy és fontos verseny, méghozzá Buenos Airesben. Az ifik négy évente megrendezésre kerülő olimpiájára azonban nem könnyű kijutni, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Úszó Szövetség nemenként mindössze négy-négy sportolót delegál a dél-amerikai viadalra, ide kellene bekerülnie Miláknak és Barócsainak.

Hazai viszonylatban pedig a november elején megtartott százhalombattai rövidpályás ob zárja a versenyeket, ám decemberben Kínában rendezik a rövidpályás világbajnokságot. Szóval mozgalmas év elé néznek az úszók.

Címkék