Hamar elkapták az érdi tolvajt

Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán indult eljárás J. Renátó érdi lakos ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás adatai szerint a 24 éves férfi 2018. január 21-én éjjel egy érdi utcában egy parkoló gépkocsi oldalablakát kővel betörte, majd annak utasteréből egy rádiót és egy GPS készüléket tulajdonított el.

Hasonló tartalmaink:

Cselekménye közben megzavarták, így a lopott tárgyakat eldobva gyalogosan elmenekült. Az érdi járőrök a bűncselekmény bejelentését követően fél órán belül, a helyszíntől pár száz méterre fogták el a férfit, akit előállítottak az Érdi Rendőrkapitányságra.

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy J. Renátó egy 2018. január 20-án éjjel történt lopással is összefüggésbe hozható, a gyanú szerint ennek során egy ugyancsak Érd belterületén leparkolt gépkocsiból lopott el egy tárcát benne iratokkal, valamint egyéb használati tárgyakat.

A férfit kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Címkék