Formálódó közösségi arculat

Formálódik a parkvárosi közösségi ház arculata, az idei, bizonyos esetekben még csak körvonalazódó elképzelések azt mutatják, hogy a programok alakítóinak és a környéken élőknek az elképzelési jó eséllyel találkoznak majd.

Hasonló tartalmaink:

Azt már az indulás utáni hetekben is lehetett látni, hogy elsősorban a gyerekekre, a családokra számítanak, nem volt kétséges, hogy ez lesz a profil leghangsúlyosabb eleme. Megerősíti ezt Barakonyi-Tóth Viktória, az intézmény vezetője, s hozzá is teszi rögtön, hogy heti kétszer két alkalommal lesz, illetve már van is például Ringató és Kerekítő a legkisebbeknek, de beindul szerdánként az ovis torna. A foglalkozásokon kívül koncertek és más produkciók is várják majd a gyerekeket, legközelebb februárban, a Tücsökszabi Farsangi móka című interaktív gyerekkoncert. De a nagyon népszerű babaszínházi előadások is szerepelnek a tervek között.

Nem véletlen, hogy szinte ilyen magától értetődően alakult ki a közösségi ház irányvonala, hiszen a kisgyerekes családok nem könnyen jutnak el egy-egy programra a városközpontba. De hasonló okból kedvelték meg hamar az új intézményt az idősebb korosztály tagjai, nekik sem közömbös, hogy a fél városon át kell buszozniuk egy-egy érdekesebb program kedvéért, például a meridián tornára, ami már itt is elérhető, nem csak a „Szepesben”. De szerveznek nekik szeniortornát és lesz örömtánc ötven felettieknek.

A legnehezebb a munkában aktív, hajszolt életet élő felnőtt korosztály számára kínálni olyan programot, amire érdemesnek tartanak áldozni kevés szabadidejükből. Szerveződnek-alakulnak a nyelvi beszélgetőklubok, amelyek egyszerre kínálnak hasznosítható tudást és társasági együttlétet. Érdeklődésre tarthat számon az elképzelések között szereplő ökofilmklub, amelyen környezetvédelemmel kapcsolatos műveket vetítenének és vitatnának meg. Az egészséges életmódhoz kapcsolódik a tervezett, jobb híján öko-bio workshop névre keresztelt rendezvény, ahol a témához tartozó előadásokkal, tanácsadásokkal, termékekkel találkozhatnak az érdeklődők.

S akkor egy konkrét ajánlat, amire szinte biztos, hogy érdemes időt szakítani: február 18-án Kércz Tibor fotóművész tart vetített képes előadást. Most bemutatandó képeit nem akárhol készítette, az Antarktiszon járt egy fotószafarin, felvételei és élményei tehát igazi csemegének számítanak.

Ha már képek, akkor kiállítás! A közösségi ház nagy falfelületeire szinte kívánkoznak a művészi alkotások, ezért a Képzőművészek Érdi Köre rendezhet majd havi rendszerességgel tárlatokat folyamatos bemutatkozási lehetőséget nyújtva az alkotóknak.

 (Érdi Újság)

Címkék