Pályázati felhívás civil szervezetek részére

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közrendvédelmi Bizottsága – a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 4/2007. (II.26.) rendeletében foglaltak alapján – pályázatot hirdet az önkormányzat közigazgatási területén működő civil szervezetek részére.

Hasonló tartalmaink:

(Civil szervezet: a civil társaság, a Magyarországon nyilvántartásba vett egyesület és az alapítvány.)

A Közrendvédelmi Keretre pályázhatnak mindazon civil szervezetek, amelyek az alábbiakban felsorolt feladatokat kívánják megoldani:

-          Érd Megyei Jogú Város területén a közrend javítása, közlekedés fegyelme és bűnmegelőzés hatékonyabbá tétele érdekében szervezett rendezvények, akciók megvalósítása.

A pályáztatás rendje

A program megvalósításának határideje a pályázat kiírását követő legkésőbb 1 év, a pályázat szakmai és pénzügyi beszámolójának benyújtási határideje legkésőbb a pályázati cél megvalósulásától számított 30. nap.

Ugyanazzal a programmal csak egy kerethez lehet pályázni.

Valamennyi keretre együttvéve legfeljebb kettő pályázat adható be.

A benyújtási határidőt követően beérkezett/postára adott pályázat érvénytelen.

A pályázat hiányosan kitöltött adatlap és a kötelező mellékletek hiánya esetén érvénytelen.

Utólagos hiánypótlásra nincs lehetőség.

A benyújtás módja

A pályázatot személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájára (Polgárok Háza, Alsó u. 3., fsz.), vagy postai úton a Városrendészeti Csoportnak címezve (Polgármesteri Hivatal, 2030 Érd, Alsó u. 1.) lehet benyújtani, mindkét esetben egy példányban, zárt borítékban. A borítékra kérjük ráírni: „Közrendvédelmi Keret pályázat”. Postai úton benyújtott pályázat esetén a benyújtási határidőn a postára adás idejét kell érteni.

A benyújtás határideje: az önkormányzat honlapján történő megjelenést követő 30. nap.

Pályázni a pályázati adatlap benyújtásával az abban meghatározott dokumentumok csatolásával lehet azzal, hogy ugyanazon civil szervezetnek több pályázat benyújtása esetén a programhoz közvetlenül nem kapcsolódó pályázati dokumentumok közül a bírósági bejegyzés másolatát, az alapszabályt, az alapító okiratot, a polgári jogi társasági szerződést, a köztartozás igazolást vagy nyilatkozatot tárgyévben csak a legelső pályázatához kell csatolnia.

A pályázati dokumentáció az Ügyfélszolgálati Irodán vehető át, vagy letölthető a www.erd.hu honlapról.

Az önálló bankszámlával nem rendelkező civil társaság pályázónak pályázatában kötelezettségvállaló szervezetet kell megjelölnie, amely a támogatási összeg fogadására saját bankszámláját az önálló bankszámlával nem rendelkező kedvezményezett részére biztosítja.

A pénzügyi támogatás felhasználása és elszámolása

A pályázatonként elnyerhető legnagyobb támogatás összege legfeljebb 500.000,- Ft lehet.

A pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek azok a pályázók, akik a pályázati cél megvalósításához saját forrással is rendelkeznek.

A nyertes pályázókkal az önkormányzat támogatási szerződést köt.

A civil szervezet a támogatás összegének felhasználásáról a támogatási szerződésben meghatározott módon köteles elszámolni, illetve a megvalósulásról szakmai beszámolót készíteni, mely benyújtásának határideje legkésőbb a pályázati cél megvalósulásától számított 30. nap.

A támogatási összegnek a támogatási szerződésben rögzített céltól eltérő felhasználása, valamint a feladat teljesítésének elmaradása esetén, illetőleg ha a civil szervezet a támogatás igénylésekor lényeges körülményről, tényről valótlan vagy hamis adatot szolgáltatott, vagy a felhasználásról nem számol el, a támogatás összegét vissza kell fizetni.

A döntésről valamennyi pályázót írásban értesítjük.

Közrendvédelmi Bizottság

 

Címkék