Égi búgócsigák

Lehozták a csillagokat az égről, vagy legalábbis behozták azokat a négy fal közé az Érdi Csillagászati Klub tagjai a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium diákjai számára, ugyanis az idei második tudományos délutánon  az Érdi Csillagászati Klub tartott számukra látványos előadást, amiben egy program segítségével nemcsak a Naprendszerünket, de a közeli galaxisokat is a táblára varázsolták.

Hasonló tartalmaink:

Csütörtökön délután megtelt a 41. osztályterem 8., 9. és 10. osztályos diákokkal a Gárdonyiban, pedig nem hagyományos tanóra következett, csak azok ültek most be, akiket valóban érdekelt a tudományos délután témája, ami ez alkalommal a csillagászat volt – az Érdi Csillagászati Klub jóvoltából. Hogy ez tényleg így volt, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy 2 órával később még mindig tartotta magát a kemény mag, úgy egy tucat fiatal, akik csak nem fogytak ki a kérdésekből. Mádai Attila, a klub vezetője pedig mindenre válaszolt is. Mint később kérdésünkre elmondta, utoljára több, mint húsz éve tartott a miskolci csillagvizsgálóban előadásokat, de ez az “óra” közben egyáltalán nem érződött, még a fekete lyuk keletkezését is teljesen érthetően magyarázta fiatal hallgatóságának, vagy azt, hogy a Föld búgócsiga-szerűen mozog, hiszen miközben viszonylag gyorsan forog, közben roppant lassan, de billeg is; ha épp szabad szemmel nehezebb volt a Fiastyúkot vagy egy másik csillagképet megtalálni a kivetített égbolton, akkor készségesen mutatta annak rajzolt változatát; illetve azt is megtudhattuk, hogy aznap a Hold a Bikában lesz látható, még pontosabban annak szájánál.

Tudta, hogy a fény útja, illetve sebessége miatt amikor a csillagokat nézzük, akkor tulajdonképpen a múltat nézzük, hiszen a legközelebbitől, a Naptól is csak 8 perc alatt ér ide a fény hozzánk? Illetve hogy egy-egy csillag halála áttételesen a mi életünket jelenti, hiszen a mi szervezetünket, környezetünket építik ma fel ezek az anyagok? Az oxigén, amit belélegzünk, a csontjainkban lévő kalcium, a vérünkben megtalálható vas mind-mind egykori csillagok belsejében keletkezett. Leviczki Anita, a klub titkára osztotta meg ezeket az érdekességeket a diákokkal.

A technológia viharos fejlődésével az űrkutatás is fénysebességre kapcsolt, napról-napra többet és többet tudunk Naprendszerünkről és a “közeli”  galaxisokról. Az előadást egy program tette átélhetővé a diákoknak, ami gyakorlatilag a Gárdonyi 41-es termébe varázsolta a világűrt. Még saját galaxisunkat, a Tejútrendszert is megnézhettük különböző szögekből.

Az Érdi Csillagászati Klub minden hónap első hétfőjén tartja találkozóját a Földrajzi Múzeumban, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak. A belépés ingyenes. A húsvét miatt áprilisban 9-én kerül erre sor, 19 órakor, amikor Vizi Péter, a kezdő csillagászok bibliájának számító Csillagatlasz kis távcsövekhez című könyv szerzője beszél majd a távcsövekről.

Leviczki Anita elárulta, hogy “amikor az égiek is kedveznek, akkor a klub tagjai, az amatőr csillagászok elhozzák a távcsöveiket, és megengedik a laikusoknak is, hogy belepillanthassanak ezekbe. Sajnos itt, az agglomerációban túl nagy a fényszennyezés, illetve az új, kékes fénnyel égő lámpák tovább súlyosbítják a helyzetet, hogy a csillagos eget a maga teljességében megszemlélhessük. Ugyanakkor Érden és környékén is van egy-két hely,  például a tárnoki focipályán, illetve Érd észak-nyugati határán, a levendulásban, ami távolabb esik a városi fényektől. A klub nagy álma, hogy a város önkormányzatával együttműködve itt egy észlelőrétet lehessen kijelölni.”

Címkék