Német kórustalálkozó Érden

Sváb és német népviseletbe öltözött nők és férfiak töltötték meg a Finta Rendezvényház színpadát és nézőterét vasárnap délután, ahol az érdeklődők, családtagok is szép számmal voltak jelen a hetedik alkalommal megrendezett Nyitnikék Német Nemzetiségi Kórustalálkozón

Hasonló tartalmaink:
Rozmaring kórus

Rozmaring kórus

A helyi szervezők három vidéki dalkört hívtak meg erre a rendezvényre: a Német Nemzetiségi Kórust Szekszárdról, a budakeszi német kórust, valamint az óbudaiakat, de voltak nemzetiségi tánccsoportok is.

– Ilyen alkalmakkor mindig felvetődik a kérdés, hogy mi a kórusok küldetése, feladata. Az elsődleges célja a hagyományőrzés, a német szokások továbbvitele. A múltunk ismerete a jövőnk záloga. Kórusunk tagojai összetartanak, valódi közösségi életet élnek – mondta Stiblo Anna, a szervező Rozmaring kórus karnagya.

– Immár hetedik alkalommal rendezzük meg hagyományos dalos-találkozónkat, ahol régi ismerősök találkozhatnak, kicserélhetik véleményüket, felmérik, hogy ki mennyire fejlődött az utóbbi években. Így visszük tovább kultúránkat, szokásainkat, amit elődeinktől tanultunk az elmúlt évek során.

Ezt követően sorban színpadra léptek a már fent említett kórusok, dalkörök és 15-20 perces önálló műsorukban gyönyörködhetett a „nagyérdemű”.

Természetesen a Rozmaring Kórus is fellépett; mint Stiblo Anna, a kórus karnagya elmondta: ezúttal is olyan dalokból állították össze műsorukat, amelyek az ország több tájáról származnak, az érdi német nemzetiségnek ugyanis nincs saját zenei anyaga.

– Ha saját nincs, máshonnan hozzuk ide a dalokat, és próbálunk meg ilyen eseményekkel a német dalkultúrának hagyományt teremteni – tette hozzá Siblo Anna.

Címkék