Sportszervezeti pályázat 2018.

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi sportról és sporttevékenység támogatásáról szóló 12/2007. (III.26.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet a sportszervezetek támogatására elkülönített összeg elnyerésére, illetve célirányos felhasználására.
Hasonló tartalmaink:

Pályázat célja: A városban működő sportszervezetek munkájának, illetve sporteseményeinek, rendezvényeinek támogatása.

Pályázatot nyújthatnak be: Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő, a sportról szóló 2004. évi I. törvény alapján létrehozott, és érdi székhellyel nyilvántartásba vett sportszervezetek, amelyek tevékenységük révén megfelelnek a sportról és a sporttevékenység támogatásáról szóló 12/2007. (III.26.) önkormányzati rendeletben, valamint a sportkoncepcióban megfogalmazott feltételeknek, támogatási elveknek.

A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:

-          a kérelmező pontos megnevezését, képviselőjének nevét, címét,

-          a sportolók létszámát,

-          a kérelmező előző évi működésének hitelesített, egyszerűsített pénzügyi beszámolóját (mérlegét), sportszakmai adatait,

-          a tárgyév tervezett költségvetését, versenynaptárát, éves programját,

-          az illetékes bíróság nyilvántartásba vételt elrendelő jogerős végzésének másolatát,

-          a kérelmező bankszámlaszámát, adószámát,

-          az igényelt támogatás nagyságát,

-          a pályázati összeg szükségességének részletes szakmai indoklását, saját tervezett bevételeket,

-          egyéb támogatásokat,

-          a 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy annak hiányáról szóló nyilatkozatot.

Önkormányzati költségvetési támogatásban az a sportszervezet részesülhet, amely (amennyiben volt ilyen) elszámolt az előző évben kapott támogatással, illetve nincs a helyi önkormányzati adóhatóság, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatal hatáskörébe tartozó lejárt köztartozása, vagy köztartozását folyamatosan, az előre meghatározott törlesztő részlettel teljesíti. Ennek tényét a pályázónak a fenti hatóságok által kiállított, hatvan napnál nem régebbi közokirattal, vagy a köztartozás fenn nem állása, illetve törlesztése tekintetében tett 30 napnál nem régebbi közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatával kell igazolnia.

A sportszervezet köteles éves pénzügyi tervet készíteni, megtervezni az önkormányzati támogatás felhasználásának módját, mely összeg más célra nem használható fel.

A pályázathoz csatolni kell a pályázó sportszervezet alapszabályát, a sportban elért eredményeit, a tagok számát és a sportban foglalkoztatottak számát.

A támogatást igénylő sportszervezet önkormányzati tulajdonú ingatlan használata esetén köteles az ingatlan fenntartásával és felújításával kapcsolatos költségeket külön megnevezni és azt igazolni.

Támogatás csak szakosztályonkénti bontásban, feladat meghatározással igényelhető.

Önkormányzati költségvetési támogatás a következőkben meghatározott követelmények teljesítése esetén igényelhető:

Az igénylő:

a) Magyarországon bejegyzett nemzeti sportszövetségek egyikének tagja, és az általuk szervezett versenyrendszerben szerepel,melyet az adott nemzeti sportszövetség által kiállított igazolással bizonyít,

b) a Sportszövetség működése megfelel a sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzékéről szóló 157/2004. (V. 18.) Korm. rendelet előírásainak.

Előnyt élvez az a pályázó, aki nagyobb számban foglalkoztat munkavállalóként sportszakembert, edzőt, valamint minél nagyobb óraszámban tart sportfoglalkozásokat, továbbá rendszeresen részt vesz városi sporteseményeken, versenyeken, tömegsport rendezvényeken, illetve akinek tevékenysége ilyen események szervezésére is kiterjed.

A pályázatot az önkormányzat által kibocsátott adatlap pontos kitöltésével és a mellékletek csatolásával kell a Sport és Ifjúsági Bizottság címére zárt borítékban az Ügyfélszolgálaton leadni.

A beérkezett pályázatokat a Közgyűlés Sport és Ifjúsági Bizottsága véleményezi és dönt a támogatás mértékéről.

A pályázatok benyújtási határideje: 2018. év április hó 06 nap.  Elbírálás: 30 napon belül.

A pályázók a döntést követően írásos értesítést kapnak.

A támogatásban részesített pályázók jegyzéke az Érdi Újságban és az Önkormányzat honlapján közzétételre kerül.

Az elnyert támogatás célirányos felhasználása érdekében az Önkormányzat a pályázókkal a támogatási szerződést köt. A támogatás felhasználását és a program megvalósítását az Önkormányzat a szerződésben meghatározott módon ellenőrzi.

A sportegyesület a támogatás összegének felhasználásáról legkésőbb a támogatást követő év március 31-éig köteles elszámolni és szakmai beszámolót készíteni. Az elszámolás és szakmai beszámoló elfogadásáról a bizottság dönt.

A támogatási szerződésben rögzített céltól eltérő felhasználás, vagy a feladat teljesítésének elmaradása esetén a támogatás azonnal megszüntethető, illetve a támogatás összegét vissza kell fizetni.

A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal sportreferense ad.

A pályázati űrlapok a Polgármesteri Hivatal sportreferensénél vehetők át, vagy letölthetők innen:

Pályázati adatlap

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SPORT ÉS IFJÚSÁGI  BIZOTTSÁG

Címkék