Nyitnikék, fütyülöm én is énekét

Tanulva az előző évek tapasztalataiból, idén május közepén - amikor már biztos, hogy jobb az idő - rendezik meg a térség legnagyobb vállalkozói seregszemléjét az Érd Arénában. A Nyitnikék Kiállítás és Vásár május 11-től 13-áig várja majd a látogatókat. A belépés idén is ingyenes, nemcsak a közönségnek, hanem a kiállítóknak is. 

Hasonló tartalmaink:

A vásárt idén is a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) rendezi, az önkormányzat támogatásával, és az Érd és Környéke Ipartestület együttműködésével. Idén is 3500 négyzetméter területen mutatkoznak be a (zömmel) érdi és környékbeli iparosok, szolgáltatók, színes választékot felvonultatva, emellett kulturális, szakmai és sportprogramokkal is várják a közönséget.

Mint dr. Kupcsokné Polyák Ágnes (PKMIK) főszervezőtől megtudtuk, a jól bevált programokat idén is megtartják, ha lehet, még magasabb színvonalon – ebben az évben is terveznek divat-, kozmetikai és sminkbemutatót, fodrászversenyt, illetve nemzetközi petanque versenyt. A színpadon helyi és környékbeli fellépők, énekesek, táncosok, valamint meghívott vendégelőadók adnak majd műsort, és nem maradhat el a nyereménysorsolás sem.

A jó vásári hangulat érdekében nagy választékú hideg-meleg ételt kínáló büfé sort állítanak fel, melyből az ennivalók mellett nem hiányozhat a míves csapolt és üveges sörök, a különböző borok, üdítők és pálinkák, valamint a fagylaltfélék kínálata sem. A vendéglátói sor mellett felállított sörpad garnitúráknál kényelmesen fogyaszthatnak, megpihenhetnek a vendégek, nézelődők.

A kiállítók árubőségén és szolgáltatásaik kínálata mellett számos érdekességgel szolgálnak annak érdekében, hogy minél többen látogassák a rendezvénysorozatot. A színpadon folyamatos előadások, produkciók, bemutatók nyújtanak látványt és szórakozási lehetőséget, minden korosztály ízlését és igényét figyelembe véve.

Hallgassa meg a rendezvénnyel kapcsolatos legfontosabb információkat! 

 

Címkék