Két korcsoport is döntőben!

Az országos elődöntőket rendezték meg az unihoki, illetve a nagypályás floorball diákolimpián az elmúlt héten. A Batthyány Sportiskolai Általános Iskola két egysége is bejutott az országos döntőbe.

Hasonló tartalmaink:

Előbb a második korcsoportosok unihokiját, majd a negyedik korcsoportos lányok nagypályás floorball diákolimpiájának országos elődöntőjét tartották meg, ahol az unihoki csapat negyedik helyen végzett, míg a lányok aranyérmesek lettek, így bejutottak az országos döntőbe.

Aztán a Batthyány tornacsarnoka adott otthont a harmadik korcsoportosok unihoki küzdelmeinek, itt a házigazda fiúk remekül kezdtek, de az elődöntőben kikaptak, a bronzérmet ugyan megszerezték, de az országos döntőre nem kvalifikálták magukat. Ellenben a lányok aranyérmesek lettek, így ők ott lesznek a végső megmérettetésen.

Az egyes korcsoportban négyen is debütáltak az unihoki diákolimpián az érdiektől,, akik a negyedik helyet szerezték meg.

Címkék