Nyílt nap a cseresnyéskertben

Virágpompába öltözött cseresznye- és meggyfák között barangolhattunk a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének nyílt napján. A látogatók megismerkedhettek az Elvira-majorban folyó munkával: kipróbálhatták a mesterséges beporzást, megtudhatták, hogyan kell elültetni egy gyümölcsfát, megkóstolhatták az itt termett gyümölcsöket – és még palacsintával is kedveskedtek a génbank munkatársai.

Hasonló tartalmaink:

A  rendezvény célja a mezőgazdasági munka, hivatás, illetve a génbanki tevékenység bemutatása volt. Mint Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója tudósítónknak elmondta, a NAIK négy telephelyén (Budatétény-Érd, Cegléd, Fertőd, Újfehértó) összesen 6600 génbanki tételt őriznek 66 hektáron. A legnagyobb telephely az érdi, ahol 27 hektáron  11 gyümölcsfajból 1990 tételt őriznek. Értékes tételeit képezik azok a régi fajták, amelyek csak egy-egy tájegységben voltak elterjedtek.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A résztvevők megkóstolhatták az Elvira-majorban termett gyümölcsöket, a belőlük készül leveket, sőt, gyümölcstöltelékes palacsintával is megkínálták az érdeklődőket.

 

A főigazgató hangsúlyozta azt is: a legfinomabb meggyfajták itt, Érden kerültek kinemesítésre. Magyarországon szinte 100 százalékban olyan meggy- és cseresznyefajtákat termesztünk, amelyek itteni nemesítés eredményei. Ezek az országhatárokon túl is jelen vannak – hangsúlyozta Gyuricza Csaba.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Hogyan ültessünk fát? Bemutató iskolásoknak

 

A fajtaválaszték egyre bővül: olyan fajtákat nemesítenek, amelyek a megváltozott klímafeltételek között is megállják a helyüket: ellenállnak az új betegségeknek, és bírják a szélsőségesebb időjárási körülményeket is. A génbank – és az Elvira-majori telephely – e szempontból is rendkívül fontos szerepet tölt be Magyarországon.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Az itt nemesített cseresznye- és meggyfák elterjedtek nemcsak a Kárpát-medencében, hanem külföldön is

Megtudtuk azt is: a márciusi fagyok nem okoztak visszafordíthatatlan – az idei termésmennyiséget és a minőséget veszélyeztető – károkat az érdi meggy- és cseresznyefák esetében, és a sárga-, illetve őszibarack-állomány is szépen fejlődik.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Amikor a beporzást nem a méhek, hanem az Elvira munkatársai végzik – a harmincötezer, egyenként beporzott virágból körülbelül 3000 gyümölcs lesz

– Ez a virágzó időszak a legszebb az évben, a legizgalmasabb viszont a szüret ideje – mondta az ÉrdMostnak Lakatos Tamás igazgató, hozzátéve: szeretnék akkor is bemutatni az Elvira-majort, illetve gyümölcseiket, amit a látogatók meg is kóstolhatnak. A nyílt napok ugyanis folytatódnak; bővebb részletet a NAIK honlapján kaphatnak az érdeklődők.

Ami már biztos: a NAIK június 2-án a Budatétényi rózsakertben tart nyílt napot.

 

Címkék