Meg lehet a hatodik bronzérem!

Sorozatban hatodik bajnoki bronzérmét szerezheti meg a női kézilabda NB I-ben az ÉRD, amennyiben május 4-én, hazai pályán legyőzi a GVM Europe-Vác együttesét.

Hasonló tartalmaink:

Két fordulóval a bajnokság vége előtt biztossá teheti hatodik bronzérmét az élvonalban az ÉRD, amennyiben sikeresen visszavág a Vácnak a bajnokság korábbi szakaszában elszenvedett idegenbeli vereségért.

Az ÉRD huszonhárom mérkőzés után ötpontos előnyben áll a tabella harmadik helyén a negyedik Dunaújvárosi KKA-hoz képest, így ha hazai pályán pontot szerez a Vác ellen, akkor biztosan bronzérmet szerez a bajnokságban (elvileg pontszámban még beérhetné az FTC-t, de a két csapat egymás elleni eredménye a fővárosi zöld-fehéreknek kedvez).

Szabó Edina alakulata eddig tizenkilenc alkalommal találkozott a váciakkal tétmérkőzésen, az egyetlen Magyar Kupa-mérkőzésen az ÉRD 26–25-re győzött, majd a lefújást követően botrányba fulladt a mérkőzés.

Ami a bajnoki összecsapásokat illeti, az ÉRD kilencszer, a Vác nyolcszor nyert, egy döntetlen mellett. Igaz, hazai pályán háromszor kapott csak ki a Váctól, először az ÉRD történetének első élvonalbeli hazai mérkőzésén, majd a 2012/2013-as idényben, legutóbb pedig a 2015/2016-os kiírásban.

A Vácnak is van miért küzdenie, hiszen jelenleg hatodik a tabellán tizennégy győzelemmel és kilenc vereséggel, ám egy jó bajnoki hajrával még odaérhet a nemzetközi kupában való indulást érő negyedik helyre is (igaz, ehhez még az előtte álló DKKA-nak és Siófoknak is van beleszólása).

A váciak legeredményesebb játékosa az idényben Dijana Jovetics, aki eddig 112-szer volt eredményes, mögötte kereken száz góllal áll Karoline de Souza, míg őket a 81 találatot jegyző Sanja Radoszavljevics követi.
Az ÉRD házi góllövőlistáján Krpezs-Slezák Katarina áll, aki 183-szor vette be az ellenfelek kapuját a bajnokságban, így ha hozza az átlagát (7,9 gól/meccs) a bajnokság végén kétszáz felett zár a május másodikán 30. szülinapját ünneplő szerb jobbszélső. Minden sorozatot figyelembe véve azonban már 239 gólnál jár (183 bajnoki, 31 MK, 9 a junior válogatott ellen, 16 az EHF-Kupában). Mögötte azonban feljött a második helyre Kiss Nikolett, aki 57-szer volt már eredményes, így megelőzte a vállsérüléssel operált Klivinyi Kingát.

Az ÉRD-nél nagy kérdés, hányan tudják vállalni a játékot, hiszen az elmúlt hetekben Klivinyi Kinga mellett többen is gyarapították a maródiak táborát, hol Andjela Bulatovics nem volt bevethető, hol Jamina Roberts vagy Mariama Signaté vállalta nem százszázalékos állapotban a mérkőzést.
A május 4-én, 18 órakor az ÉRD Arénában kezdődő mérkőzést a Hargitai Gábor, Markó Gábor játékvezetői páros vezeti.

K&H női kézilabda liga, 24. forduló
05.04., 18.00: ÉRD–GVM Europe-Vác

Címkék