Mégsem ezüst, hanem arany!

Vissza kell adnia a marokkói Marrákesben rendezett Gymnasiadén, a kötöttfogású birkózók 80 kilogrammos kategóriájában érdekelt Mezei Patriknak a versenyen megszerzett ezüstérmét – hogy egy aranyra cseréljék!

Hasonló tartalmaink:

Történt ugyanis, hogy a középiskolások legnagyobb nemzetközi seregszemléjén a 80 kilogrammos birkózóknál Mezei Patrik és iráni riválisa számos győzelmet aratott, ám egy harmadik féllel körbeverték egymást. Ekkor a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) rangsora szerint az aranyérem Mezeié lett volna, ám a hivatalos eredményhirdetés során végül az iráni nyakába került az első helyért járó medál. A Gymnasiadét szervező Nemzetközi Diáksport Szövetség indoklása szerint ugyanis azonos pontszámnál nem a tusok száma, hanem az egymás elleni eredmény rangsorol.

A hivatalos eredmény miatt a magyar delegáció óvást nyújtott be, amelyet első körben elutasítottak. Azonban Tar Mihály, az Érdi Spartacus SC elnöke arról tájékoztatta az ÉrdMost.hu-t, hogy Mezei Patrik érmét vissza kell küldeni, mivel a szervezők újraszámolták a végeredményt, ahol már Mezeié lett az első hely.

Címkék