Szigorodtak az iskolai buszos kirándulások szabályai

Idén januártól szigorodtak az iskolai buszos kirándulásokra vonatkozó szabályok, a változtatás célja, hogy a lehető legbiztonságosabbá tegyék ezeket a programokat.
Hasonló tartalmaink:

Rétvári Bence államtitkár az osztálykirándulások időszakának kezdetére utalva a legfontosabb változások között említette, hogy az óvodák, iskolák csak olyan társasággal köthetnek szerződést, amely 13 évesnél fiatalabb autóbusszal vállalja a diákokat szállítását, valamint a cégnek garantálnia kell, hogy a sofőr nem szenved alvászavarban.

Ezen kívül fontos változás – ismertette -, hogy külföldi iskolai utazások során éjszaka 11 és hajnali 4 óra között ezek a buszok nem közlekedhetnek, és a sofőrnek is biztosítani kell a megfelelő pihenést, tehát ez az idő nem tölthető a járműben.

Az államtitkár kiemelte, hogy az év elején életbe lépett szabályok minden köznevelési intézményre vonatkoznak, fenntartótól függetlenül.

Az iskolai kirándulások szervezése továbbra is az oktatási intézmény hatáskörében marad, azonban az adott fenntartó felelős a jogszabályok betartatásáért – tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence elmondta azt is, azért, hogy az iskolai buszos kirándulások minél biztonságosabbak legyenek, egy kiadványt készítettek, amelyet a fenntartó már tavaly ősszel eljuttatott az oktatási intézményekhez.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy tavaly tavasszal társadalmi konzultációt is tartottak a buszos kirándulások szigorításáról.
A jogszabályi változtatást a tavaly januári, tizenhat halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset után kezdeményezte a kormány. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak.

(MTI, fotó: Árvai Károly/kormany.hu)

Címkék