A gyerekeket ünnepeltük Érden is

 ”A felnőttek eldöntötték, az év egy napja a gyerekeké./ Azt nem mondták, hogy mért csak egy, s azt sem, hogy a többi kié./Csokoládét, lufit, rágót ilyenkor ingyen osztanak,/S azt hiszik, így bepótolják, mit egész évben mulasztanak”, szól a 100 Folk Celsius slágere. Isten éltesse a gyerekeket! 

Hasonló tartalmaink:

Tudta, hogy két gyereknapot is megünneplünk világszerte? A nemzetközit és az egyetemest. Tudta, hogy előbbit először Törökországban tartották meg 1920. április 23-án, és onnan terjedt el? Utóbbit (Universal Children’s Day)az ENSZ javaslatára vezették be 1954-ben, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a gyermekek jogaira, és megemlékezzenek a gyermekek testvériségéről, illetve jólétükért vívott küzdelemről. 1931-ben, amikor Magyarországon is bevezették az ünnepet, nem csak egyetlen napot, de egy egész hetet a gyerekek ünneplésére szántak.

A gyereknap (persze jelenthet mindenkinek mást, de elvileg) nem az ajándékról szól. Legalábbis nem a tárgyi ajándékról. Ma saját lényünkkel, az időnkkel, a figyelmünkkel, a szeretetünkkel ajándékozzuk meg a gyermekeinket. Ahogy azt az év minden napján tennünk kellene…

Mi itt Lackfi Jánost idézve köszöntjük őket: „A gyerekek éljenek sokáig, de a fülük ne érjen bokáig, mert az rusnya látvány lenne. Legyen sok igazi örömük, fogjanak ebihalat, kacsázzanak kavicsokkal, evezzenek vadvízen, koszolódjanak be rendesen, legyen fagyis az orruk hegye, és ugráljanak hadonászva kisgatyában a jó nyári esőkben. Legyen gyerekkoruk.” (forrás: Facebook: Lackfi János)

A Földrajzi Múzeum kertjében minden felnőtt azon munkálkodott, hogy a gyerekek a lehető legjobb érezzék magukat. Az ingyenesen kipróbálható játékok, pónilovaglás, a gyerekkönyvtár négypróbája, a kézműveskedés, és persze a rengeteg színpadi előadás mind tartalmas szórakozást nyújtott a gyerekeknek, akiket ma este valószínűleg nem kell sokáig álomba ringatni.

Az Apacuka együttes fantasztikus hangulattal alapozta meg a gyereknapot.

Az Apacuka együttes fantasztikus hangulattal alapozta meg a gyereknapot.

Az Ifjúsági Önkormányzat macikat osztogatott a gyerkőcöknek.

Az Ifjúsági Önkormányzat macikat osztogatott a gyerkőcöknek.
A nagy melegben jólesett egy kis felfrissülés.

A nagy melegben jólesett egy kis felfrissülés.

A biatorbágyi Ládafia Bábszínház játékai idén is nagy népszerűségnek örvendtek.

A biatorbágyi Ládafia Bábszínház játékai idén is nagy népszerűségnek örvendtek.

Sok rendőrpalánta bepillantást nyerhetett egy igazi rendőrautóba.

Sok rendőrpalánta bepillantást nyerhetett egy igazi rendőrautóba.

A lovasokat sem kellett lasszóval fogni, hogy jöjjenek lovagolni.

A lovasokat sem kellett lasszóval fogni, hogy jöjjenek lovagolni.

Voltak igazi erőt és ügyességet próbáló feladatok,

Voltak igazi erőt és ügyességet próbáló feladatok,

a gyerkőcök ezeket is nagyon élvezték.

a gyerkőcök ezeket is nagyon élvezték.

És persze most is, mint mindig, népszerűnek bizonyult az ugrálóvár...

És persze most is, mint mindig, népszerűnek bizonyult az ugrálóvár…

és a mobil játszóház.

és a mobil játszóház.

Az eseményre ellátogatott T. Mészáros András polgármester és Antunovits Antal (FIDESZ-KDNP) képviselő is.

Az eseményre ellátogatott T. Mészáros András polgármester és Antunovits Antal (FIDESZ-KDNP) képviselő is.

(képek: Boros Sándor)

Címkék