A közös nevező: a sport

Rendkívül illusztris vendégek tették tiszteletüket az Érdi Bolyai János Általános Iskolában hétfőn, a nemzeti összetartozás napja tiszteletére megrendezett programon: Tóth Sándor, az iskola pedagógusának felkérésére az iskolába látogatott dr. Faragó Tamás, Kű Lajos, Milák Kristóf és Szabó Laura is.

Hasonló tartalmaink:

 

“Tavaly az irodalom volt a hívó szava a nemzeti összetartozás napja tiszteletére megrendezett projektnapunknak, ma pedig a sport, amit mindenki megért a határon innen és túl is, mert bárki, aki bekapcsolja a tévét, a magyar válogatottnak szurkol, ahogy láthattuk is 2016-ban a nagyváradi fő téren. Ezért gondoltam, hogy egy beszélgetés keretében bemutatok a gyerekeknek négy nagy sportolót. Az, hogy Kű Lajost meg kell hívni, nem volt kérdéses,” tette hozzá a tanár. Nemcsak azért, mert a focista  BEK-döntőt játszott annak idején az FC Brugesben, vagy mert annak az Aranycsapat Alapítványnak az elnöke, aminek legfőbb célja a nemzet egyesítése „Hittel, sporttal és kultúrával”,  hanem elsősorban azért, mert a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság életre hívójaA többi vendéget pedig be sem kellett mutatni az aulában és a körfolyósokon összegyűlt gyerekeknek, mert Tóth Sándor kérdésére rögtön felismerték és megnevezték őket.

Dr. Faragó Tamás a továbbtanulásról és az állatorvosi diplomájáról mesélt a gyerekeknek, Kű Lajos az 1972-es bukaresti EB negyeddöntőről anekdotázott, Milák Kristóf a hirtelen jött hírnévvel való szembesülését osztotta meg a diákokkal, Szabó Laura, az ÉRD kézilabdázója, pedig egykori bolyais éveire emlékezett vissza.

A 6/a tanulóinak szemlátomást tetszett a műsor. A nemzeti összetartozás napjáról vagy Trianonról még nem tanultak, de amikor megkérdeztem, miért pont a sport volt a mai program témája, mindegyikük kétség nélkül rávágta, hogy mert a sport összehozza a határon túl és innen élő magyarokat. Hozzátették még azt is, hogy tetszett nekik a műsor: “Érdekfeszítő volt hallgatni a történeteket,”mondták, aztán rohantak aláírást kérni a sportolóktól.

Címkék