Újra mozicsillagok a csillagok alatt

A Corvin tető után a Corvin Pláza tetőteraszán talált otthonra a Budapest Rooftop Cinema, azaz a Budapesti Tetőmozi, ami előző színhelyén Európa legnagyobbja volt ebben a kategóriában.

Hasonló tartalmaink:

A Budapesti Tetőmozit hat évvel ezelőtt hozták létre azzal a céllal,hogy felélesszék, megidézzék a kertmozik varázsát és hangulatát. Besnyő Dániel, a mozi egyik megálmodója és vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a kertmozikéhoz hasonlóan a tetőmoziban is lehetnek olyan hanghatások, amelyek a filmen kívülről érkeznek (, mert itt fel lehet állni, el lehet menni a pulthoz egy borért például mozizás közben), ugyanakkor a látvány (hatalmas vászonra vetítenek szuper jó minőségű projektorral) abszolút professzionális. És akkor még a naplementéről, aztán a csillagokról, vagy az éjszakai pesti panorámáról nem is beszéltünk.

Na de nemcsak erről szól a tetőmozi, a filmek választéka is minden igényt kielégít: lehet itt régi ínyencségeket, magyar filmklasszikusokat, francia filmeket és premier filmeket nézni. Sőt premier előtti vetítéseket is kínál a tetőmozi. Az országban itt lehet például majd először megnézni azt a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmet, amit máris a Macskafogóval emlegetnek egy lapon. A film abszolút a felnőtteknek szól: műfajában a bankrablásos akciófilmet ötvözi a film noirral, miközben gazdagon illusztrált képi világában egy sor filmet, festményt és művészt megidéz: Godard-tól Kuroszaván át Elvisig vagy épp James Bondig.

A Besnyő Dániellel készült interjút teljes hosszában itt hallgathatja meg:

A Ruben Brandt, a gyűjtő trailerét pedig itt lehet megnézni:

(kiemelt kép: Budapest Rooftop Cinema)

Címkék