Angol tábor, a legkisebbeknek is

Harminc gyermeknek rendez nyári angol napközis tábort a héten az Érdi Adventista Gyülekezet. A szünidei napközit nem először tartják meg a Hivatalnok u. 36-38. szám alatt, de ez az első olyan alkalom, amikor angol anyanyelvű vendégek is tartanak foglalkozásokat. A hatnapos, ingyenes táborba nemcsak a gyülekezet tagjai, hanem minden olyan gyermek jelentkezhetett, aki már tanul angolul.

Hasonló tartalmaink:

Négy unokahúgom, illetve -öcsém él Amerikában. Sokszor meséltek arról, milyen jó nyári táborokat tartanak odakint. Így jött az ötlet, hogy megkérjem az egyik unokahúgomat: küldjön pár fiatalt, akik szívesen tartanának tábort Magyarországon. A texasi gyülekezetben jelentkezett egy 17 és egy 19 éves lány; a hitközség támogatta őket a repülőjeggyel. Ariel és Anna tizenkilenc napra érkezett Magyarországra, és két táborban vesznek részt, ezek egyikét rendezzük Érden – mondta el az ÉrdMost-nak Gyürüs Istvánné lelkész.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Ariel és Anna naponta egy-egy bibliai történetet mesélnek el, utána a történettel kapcsolatos játékok következnek, és sok dalt is tanítanak a magyar gyerekeknek.

– Hat- és tizenkét éveseket vártunk a táborunkba. Az idősebbek már jobban tudnak angolul, ők segítenek a kicsiknek, tehát a nagyok gyakorolják a nyelvet, a kisebbek pedig akarva-akaratlanul elsajátítják az új szavakat – tette hozzá Gyürüs Istvánné Panni.

Természetesen nem maradhat el a kézműveskedés sem. Egy-egy új technika elsajátításában a szülők is segítenek a gyerekeknek. Bár a nagy meleg miatt a táborozók jobbára csak délelőtt játszottak az udvaron, azért mód nyílt a különféle közösségi játékokra, kidobósra, vetélkedőkre is, és ellátogattak a Noel-tanyára, egy kis állatsimogatásra. A két texasi lány mellett természetesen több felnőtt is segítette a programok lebonyolítását.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– Táborunk hat napig tart: szombatra meghívtuk a szülőket, és délelőtt tizenegytől fél egyig bemutatót tartunk nekik mindabból, amit a gyerekek hétfőtől péntekig tanultak, magyarul és angolul is. Bár több tábort idén nyáron Érden már nem tartunk, vasárnaponként kettő és hat óra között szeretettel várjuk a gyerekeket játékos foglalkozásainkra, míg a szülőknek vetített képes előadásokat tartunk a házasságon belüli konfliktuskezelésről, a gyerekekkel való kapcsolatról, és azokról a problémákról, amelyek a házasságon belül felmerülnek. Természetesen nemcsak a gyülekezet családjait várjuk – ez a táborunknál sem volt követelmény; a táborozók mintegy fele nem tagja közösségünknek – hangsúlyozta Gyürüs Istvánné, akitől azt is megtudtuk: a napi három étkezést tartalmazó tábor teljesen ingyenes, egy nyertes pályázatnak köszönhetően.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Jövőre valószínűleg ezt az ingyenes lehetőséget már nem tudják biztosítani, de a tervek szerint 2019-ben is lesz tábor. A gyerekek mindenesetre nagyon szeretnék – ahogy kérdésünkre elmondták, nagyon jól érzik itt magukat, jó, hogy beszélgethetnek angol anyanyelvűekkel, hogy sok a kreatív foglalkozás, no meg új barátokat is lehet szerezni.

 

Címkék