Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott a Móra iskola konduktora

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára Budapesten pénteken, az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából. A díjazottak között volt Schmidt Monika, a Szülők Fóruma Egyesület elnöke, az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola konduktora, aki Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott. Monika 30 éve foglalkozik sérült gyermekekkel és fiatal felnőttekkel. 

Hasonló tartalmaink:

Schmidt Monika a Pető András Nevelőképző és Nevelő Intézetében végzett konduktorként. Első munkahelye is itt volt, nemzetközi csoportban dolgozott , ahol nem csak a mozgássérült gyermekek  fejlesztése, hanem a szülők tanítása is feladata volt. 1995-ben  konduktorként kerülte kapcsolatba Százhalombattán a Szülők Fóruma Egyesülettel , majd 2000-ben a szervezet elnöke lett.

davAz egyesület vezetését, és a konduktori munkát a mai napig egyaránt végzi, az Érdi Móra Ferenc általános Iskola pedagógusaként. 2007-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen közoktatási vezetőként másoddiplomázott, majd 2009-ben a Korai Fejlesztő Központban „ A kora gyermekkori  intervenció elmélete és gyakorlata” című képzésen vett részt.

Azt mondja: személyes tapasztalata, hogy a gyermekekkel csak a családon keresztül, velük egységben érdemes foglalkozni, ezért végezte el a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés szakember szakát. Három gyermek édesanyja és egy többgenerációs család tagja.

burstA díjat meghatva, szívében hálával vette át. Az ünnepség után tudósítónknak azt mondta, az elismerés valamennyi gyógypedagógusnak jár, szívből reméli, hogy ezzel egy kicsit fókuszba kerül a munka, amit nap, mint nap végeznek.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Azt mondta: Szent István király a keresztény Európa részévé tette a magyar államot ezer évvel ezelőtt. Ahhoz azonban, hogy az ország még ezer évig fennmaradjon, nagyon sok ember hitére, elkötelezettségére, teljesítményére, munkájára és hazafiságára volt szükség.

Rétvári Bence közölte: ebben a munkában részesek a díjazottak is, akiknek tehetségét és szorgalmát ismerik most el. Az államtitkár, a díjazottakat változást hozó embereknek nevezve, kijelentette: ők nemcsak sodródtak az áramlattal, hanem változást hoztak, megváltoztatták környezetük életét.   A kitüntetettek “egy olyanfajta pluszt képviselnek”, amely nélkül Magyarország nem gazdagodott volna – mondta Rétvári Bence.

Címkék