Klasszisait vesztette az ÉRD

Krpezs-Slezák Katarina a 26. percben piros lapot kapott a Győr ellen, míg a 41. percben Janurik Kinga egy indításnál saját csapattársával, Gávai Szonjával ütközött, s nem tudta folytatni a Győri Audi ETO KC elleni mérkőzést.

Hasonló tartalmaink:

Szabó Laura lába a múlt heti egyik edzésen eltörött, így csak Kisfaludy Anett volt bevethető ezen a poszton az ÉRD női kézilabda csapatánál a Győri Audi ETO KC elleni felkészülési mérkőzésen.
Legalábbis ezt gondolhattuk a mérkőzés előtt, de hamar kiderült, tévedtünk. Merthogy az ÉRD-ben folytatja pályafutását a 2000-es születésű beálló, Simon Armilla, aki a Nemzeti Kézilabda Akadémiától érkezett.
Sőt, nem csak ő, hanem Schatzl Natalie is most debütálhatott új csapatában, az U18-as korosztályos válogatottal a kielcei világbajnokságon ezüstérmes csapat tagjait, így Schatzlt és Simont, valamint a győri Pál Tamarát T. Mészáros András, Érd polgármestere köszöntötte a mérkőzés előtt.


A találkozót a Rába-partiak kezdék jobban, rohanós tempójukat pedig eleinte nem tudta felvenni az ÉRD, amely hiába lőtt öt gólt is az első tíz percben, tizet kapott, emiatt Szabó Edina érthető módon magához rendelte társait.
A megbeszélés pedig megtette hatását, s ugyan a következő majd’ húsz percet 7-3-ra az ÉRD nyerte, így is egygólos hátránnyal vonulhatott szünetre. Sőt, a 26. percben Krpezs-Slezák KAtarina egy vétled helyzetnél arcon ütötte Nycke Grootot, amiért a játékvezetők piros lappal kiállították az érdi jobbszélsőt.

A fordulás után az ÉRD már behozta a címvédőt, Kiss Nikolett és Tóth Gabriella góljaira azonban mindig válaszolni tudott. Aztán a 41. percben egy rendkívül sajnálatos esemény történt. Egy győri indítást fülelt volna le Janurik Kinga, az ÉRD csapatkapitánya, aki azonban a kifutásnál csúnyán ütközött csapattársával, Gávai Szonjával, mindketten sírva hagyták el a játékteret, de Januriknál még a hordágy is felmerült, s őt el is szállították a mentők – a bal kezét/vállát/oldalát fájlalta.
Az eset pedig megtörte az ÉRD-et, a Győr Anne Mette Hansen vezetésével néhány perc alatt tetemes előnybe került, viszont pályára lépett a csapatban Schatzl Natalie és Simon Armilla is.
A hajrában ugyan valamelyest faragott hátrányából az ÉRD, volt, hogy feljött három gólra is, de közelebb nem tudott kerülni, így a Győr végül 26-22-re győzött.

Felkészülési mérkőzés
ÉRD-Győri Audi ETO KC 22-26 (12-13)
ÉRD Aréna, 1000 néző. C: Andorka, Hucker
ÉRD: Foggea – Krpezs-Slezák 3, Kiss N. 2, Tóth G. 3 (1), Kisfaludy 3, Kovacsevics 2, Gávai
Csere: Janurik (kapus), Lavko, C. Lassource 2, Jerábková 3 (1), Király R. 3, Signaté, Schatzl Natalie 1, Simon A.
Vezetőedző: Szabó Edina
GYŐR: Leynaud – Bódi 3, V. Kristiansen 5, Groot 3 (1), Knedliková 2, Hansen 7, Görbicz 3 (2)
Csere: Kiss É., Tóth N. (kapusok), Amorim, S. Oftedal , Pál T., Farkas J., Kürthi 3
Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1-3. 8. p.: 4-7. 14. p. 6-11. 27. p.: 11-12. 37. p.: 14-14. 48. p.: 17-21. 52. p.: 18-23.
Kiállítások: 4, ill. 2. perc (piros lap: Krpezs-Slezák a 26. percben)
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3

Címkék