Vereség Ajkán…

Az első percekben megszerezte a vezetést, az utolsó utáni pillanatban pedig bevitte a kegyelemdöfést az FC Ajka az Érdi VSE ellen. Az NB III Nyugati csoportjának kilencedik köréből lejátszott rangadót a hazaiak nyerték 2–0-ra.

 

Lendületesen kezdte a listavezető FC Ajka a második helyezett Érdi VSE elleni rangadót az NB III Nyugati csoportjának kilencedik körében. A Veszprém megyeiek az első percekben megszerezték a vezetést, amikor Nagy Krisztián baloldali szögletére a csapatkapitány, Pákai Gergő érkezett jól és bólintott az érdi kapuba (1–0).

A hátrány ellenére az érdiek igyekeztek érvényesíteni akaratukat, de a vendéglátók gyors kontráikkal rendre veszélyt teremtettek az érdi kapu előtt, az első vendég helyzetekre a huszadik percig kellett várni, amikor Melczer Vilmos nem tudott lőni, majd Koós távoli kísérletét védte Horváth Dániel.

Az első félidő második felére jelentősen megélénkült a mérkőzést, az érdiek birtokolták többet a labdát, s ugyan nehezen jutottak el az ajkai kapuig, érezhető volt, hogy nem adják fel és nyomnak az egyenlítésért, de a szünetre hátránnyal vonultak.

A második félidő kiegyenlített játékot hozott, hol az egyik, hol a másik csapat kapuja volt veszélyben. A labdát az érdiek birtokolták többet, de nehezen jutottak át a masszív ajkai falon, míg a Veszprém megyeiek ebből építettek veszélyes kontrákat.

A hajrára érkezve az érdiek továbbra is sokat tettek az egyenlítésért, de amíg a hazaiak stabil védekezését nem tudták feltörni, addig a túloldalon Borek Norbertnek is akadt dolga, aki az utolsó percekben több bravúrt is bemutatott.

Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany, a 93. percben egy védelmi hibát Major Norbert használt ki és az üres kapuba pofozta a labdát (2–0).

– Az első tíz percet kicsit átaludtuk, akkor szerezte meg a vezetést az Ajka és volt még több lehetősége is, utána mi domináltunk, helyzeteink voltak, amiket nem rúgtunk be. Szinte végig nálunk volt a labda, de nem mindig az a csapat nyer, akinél többet van a labda, most is ez történt. De megyünk tovább! Ma is felvállaltuk a játékot, próbáltunk focizni, amit ígértünk, az ma is ült – értékelt Limperger Zsolt.

– Nagyon komolyan felkészültünk az Érdből, az első harminc percben több góllal vezethettünk volna. Korán megszereztük a gólt, de fél óra után leült a csapat, amelyhez közre játszott, hogy az Érd nagyon jól játszott. Ha harmadoljuk, akkor a középső harmadban nagyon jól játszott az Érd. Az utolsó percekre úgy készültünk, hogy több lehetőségünk lesz, mert az Érd kockáztatni fog és kockáztatott is, nekünk pedig sikerült lezárni a mérkőzést. Gratulálok mindkét csapatnak, mert nagyon jó mérkőzést játszottunk –  nyilatkozta az FC Ajka vezetőedzője, Schindler Szabolcs.

Az Érdi VSE a bajnokság tizedik fordulójában, október 14-én 14.30-kor lép pályára legközelebb, amikor az Ercsi úti Sporttelepen a Pénzügyőr SE-t fogadja.

 

NB III, Nyugati csoport, 9. forduló
FC Ajka–Érdi VSE 2–0 (1–0)

Ajka. V: Böcskei Balázs (Máyer Gábor, Pipicz Norbert)

FC Ajka: Horváth D. – Köles, Pákai, Erdei, Csemer – Illés D. (Horváth P., 57.), Csizmadia, Kovács Gergő, Kenderes – Oláh L. (Pavlitzky, 67.), Nagy M. K. (Major, 74.)

Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Érdi VSE: Borek – Bogdán (Ország, 60.), Bozsoki, Pallagi, Németh G. V. – Koós (Honti, 90.), Kónya, Melczer – Kelemen P., Mojzer, Gera D. (Pintér N., 75.)

Vezetőedző:Limperger Zsolt

Gól:Pákai (3.), Major (90+3.)

fotó: Balogh István

Címkék