Csujogás és 2000 éves dallamok a rendhagyó ének-zene órán

A világ legnagyobb koncerttermeiben szoktak fellépni a magyar népzene nagyköveteként. Többek közt  WOMEX, Kossuth- és Prima Primissa-díjjal is elismerték művészetüket. Csaknem 15 éve pedig az iskolákban tartanak rendszeresen ének-zene órákat, hogy közel vigyék az élő magyar népzenét a gyermekekhez. Múlt héten két érdi iskolába látogatott el a Muzsikás.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdligeti Általános Iskolában és az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban adott két-két rendhagyó, összevont ének-zene órát a Muzsikás együttes, megidézve egy igazi dunántúli lakodalmat vagy a Gyimest a helyszínre varázsolva. A gyerekek a nagybőgő, brácsa, hegedű mellett a tamburát és a hosszú furulyát is láthatták és hallhatták, de ami talán a leginkább tetszett mindenkinek, az a közös éneklés volt, ami során a csujogást is tökélyre fejlesztették.

“A hagyományőrzés és ápolás alapfeladata az iskolának, ilyen napokon, mint a zene világnapja meg pláne. A Muzsikás együttes pedig a magyar népzene nagykövetének tekinthető”, magyarázta Vargáné Balogh Erika az Érdligeti Általános Iskola igazgatója, aki mióta elindult a pedagógusi pályán, majd az iskola vezetőjeként is fontosnak tartotta a népzene és néptánc szerepét a hagyományőrzésben. Mindezért nagyon örül, hogy a személyi feltételek biztosításával azután, hogy tavaly a felső tagozaton, 5-6. osztályban, idén már az alsósoknál, 2-4. osztályban is be tudták vezetni a néptáncot heti egy alkalommal a testnevelés órák keretében.

DSCN0494[1]

Finnországban egy kísérlet keretében bevezették a Kodály-módszert az iskolákban, és azt tapasztalták, hogy a tanulók minden tantárgyban sokkal eredményesebbek a napi rendszerű ének-zene oktatásnak köszönhetően. „Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza”, mondta annak idején Kodály. A Muzsikás alapítója, első hegedűse, Sipos Mihály, aki a rendhagyó ének-zene órák koordinátora is ezt hangsúlyozta: “Az elme sokkal jobban működik, ha jó zenével is tápláljuk. Az agykutatók ezt azzal magyarázzák, hogy a két agyfélteke közötti mozgás sokkal intenzívebb a zenének köszönhetően. Az egyszerre ősi és modern, hihetetlenül gazdag Kárpát-medencei népzene pedig a gyerekeknek különösen áldásos hatású lehet, mert közel áll a nyelvünkhöz, segíti a helyesírást, olvasást, bővíti a szókincset”, aki hozzátette, hogy kötelességüknek érzik,  hogy amikor éppen nem a világ legnagyobb koncerttermeiben lépnek fel, akkor idehaza a kis nebulóknak is megmutassák, milyen értékes kincs is a magyar népzene.

Az Érd FM 101.3 helyszíni riportját itt hallgathatja meg:

 

 

Címkék