Egy nap az állatokért
2018
okt. 4

Egy nap az állatokért

Az állatok világnapját 1931 óta minden esztendőben Assisi Szent Ferenc halálának napján, október 4-én ünnepeljük. Célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, és felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Ezt kívánta elérni az a rendezvény is, amit a Szivárvány ovi apróságainak rendezett a Szociális Gondozó Központ, előadással, játékkal, no meg állatokkal.

Tovább...
Leghűségesebb társaink
2018
okt. 3

Leghűségesebb társaink

Krasznahorkai (és előtte több százan) is megmondták, hogy "az állatok szeretete az egyetlen olyan szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik". Mert feltétel nélküli, önzetlen és örök. Fényt visznek az ember mindennapjaiba, ha kell, megvigasztalnak a bánatban. De ne feledjük, ők, onnantól kezdve, hogy megszelídítettük, otthonunkba engedtük őket, ki vannak szolgáltatva nekünk. Háláljuk hát meg azt a sok jót, amit adnak nekünk, és viszonozzuk ezt szeretettel, gondoskodással, figyelemmel, felelősségvállalással. Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját.

Tovább...
Több figyelem, több pénz jut az állatvédelemre
2017
okt. 4

Több figyelem, több pénz jut az állatvédelemre

Október 4. az állatok világnapja. A polgári kormány több figyelmet, több pénzt fordít az állatvédelemre, Európa egyik legszigorúbb Büntetőtörvénykönyvével sújt le az állatokat bántalmazókra és további az állatvédelmet erősítő szigorításokon dolgozik.

Tovább...
Állatok világnapja Parkvárosban
2017
okt. 3

Állatok világnapja Parkvárosban

Kétszázötven óvodás nevetésétől, kiabálásától visszhangzott ma a régi Parkvárosi Közösségi Ház épülete: a Szociális Gondozó Központ jóvoltából kutyát és nyuszit simogathattak, a kertben pónin lovagolhattak, és különféle állatos játékokban vehettek részt a Szivárvány ovi nebulói, akik sok érdekességet megtudhattak az állatokról, no meg az állattartásról.

Tovább...
Állatbarát művészeket díjaztak
2016
okt. 17

Állatbarát művészeket díjaztak

Pénteken délután az ÖTHÉT Egyesület Pest megyei tagozatának az Állatok Világnapja alkalmából meghirdetett rajzverseny eredményhirdetésén tizenegy kisgyerek vehette át a legjobb alkotásokért a díjat.

Tovább...
Eredményhirdetés és kiállításmegnyitó
2016
okt. 7

Eredményhirdetés és kiállításmegnyitó

A "Szeresd az állatot, mert ő is szeret téged" rajzverseny eredményhirdetése és díjkiosztója 2016. október 14-én 16 órakor lesz a Szepes Gyula Művelődési Központban.

Tovább...
Rajzverseny az állatok világnapja alkalmából
2016
szept. 6

Rajzverseny az állatok világnapja alkalmából

Az Ö.T.H.É.T. Egyesület rajzpályázatot hirdet az állatok világnapja alkalmából. Három korcsoportban lehet indulni, maximum két rajzzal. Az eredményhirdetésre az állatok világnapján kerül sor.

Tovább...