Térfigyelő kamerák Vajdaszentiványnak
2018
okt. 12

Térfigyelő kamerák Vajdaszentiványnak

Tizennégy térfigyelő kamerát adományozott pénteken Érd képviseletében T. Mészáros András polgármester - közösen a Pilisszentiváni tűzoltósággal - az erdélyi Vajdaszentiványnak. Az adományt Boer László, a település polgármestere vette át.

Tovább...
Taroltak a kőrösisek Szászrégenben
2018
ápr. 25

Taroltak a kőrösisek Szászrégenben

Számtalan első, második és harmadik helyezéssel lettek gazdagabbak a Kőrösi iskola diákjai, akik Szászrégenbe látogattak a Geller Dávid Nemzetközi Matematikaversenyre, ahol holland, moldáv és görög gyerekekkel versenyeztek egy kategóriában.

Tovább...
Kőrösisek Szászrégenben
2017
ápr. 19

Kőrösisek Szászrégenben

A Kőrösi iskola 25 tanulója és 4 pedagógusa március végén öt napot töltött a romániai Szászrégenben, Érd testvérvárosában. Az Alexandru Ceusianu Gimnázium 2005-ben lett testvériskolájuk – a testvérvárosi kapcsolat is ekkor jött létre –, azóta lelkesen ápolják ezt a köteléket, évről-évre újabb diákokkal ismertetik meg Erdély kultúráját és természeti értékeit.

Tovább...