Az anyaság megünneplése nagyon ősi gyökerekre nyúlik vissza. Mégis az ajándékárusoknak köszönhetjük, hogy elterjedt a világon.

Hasonló tartalmaink:

Az ókori Görögországban már ünnepelték Rheát, az istenek anyját. Ehhez fűződik az első olyan alkalom, amikor az anyaságról megemlékeztek.
Angliában, 1600-as években, a húsvétot követő 4. vasárnap ünnepelték Máriát, Jézus anyját és ezzel együtt az édesanyákat is. Akik távol dolgoztak, szabadnapot kaptak, hogy hazalátogathassanak édesanyjukhoz.
Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját.
1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Először Woodrow Wilson amerikai elnök mondta ki, hogy hivatalos ünnep ez a nap.
Akkor terjedt leginkább el az ünnep, amikor a virágkereskedők, cukorka és ajándékkészítők meglátták benne a fantáziát. Hisz a Valentin nap esetében is milyen jól működik ez a fajta „reklámozás”.
Annát tartják mai napig az anyák napja anyjának. Pedig a történet ennél sokkal érdekesebb. Amikor Jarvisban tudatosult, hogy az általa indított Anyák Fesztiválja mennyire elüzletesedik, minden eszközzel megpróbálta ezt megakadályozni. Tüntetést rendezett, tiltakozott, még azt is kijelentette, hogy megbánta, hogy elindította a kezdeményezést. 85 éves korában, egyedül halt meg, anélkül, hogy valaha is megtapasztalhatta volna az anyaság érzését. Az egész életét az Anyák napjára áldozta.
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.
Az ünnepet mai napig különböző időpontokban tartják világszerte. Főleg a májusi hónapoz igazodva, de ez sem feltétlenül igaz mindenhol. Ami biztos, hogy az arab világtól, a távol keletig, Amerikától Európáig mindenhol megünneplik valamilyen formában az édesanyákat. Gyakran kapcsolódik a helyi mondakörhöz, vallásokhoz. Van ahol Jézushoz és a hozzá kapcsolódó Húsvéthoz kötik. Máshol viszont a tavaszi ünnepsorozat része.
forrás: okosanyu.hu

 

 

Címkék