Egy valódi csapatjátékos
2018
nov. 25

Egy valódi csapatjátékos

Talpraesett diák, izgalmas továbbtanulási terveket dédelget, igazi csapatjátékos – így jellemezhetnénk Érd negyedik diákpolgármesterét, aki szoros napirendet alakított ki magának, hogy a versenysport, az iskola és a diák-polgármesterség mellett még jusson ideje a kapcsolatok ápolására, a közös programokra a barátokkal és persze a pihenésre is. Családja büszke elért sikereire, hiszen a húga számára is követendő példát mutat személyiségével. Lázár Evelinnel beszélgettünk.

Tovább...
Ifjúsági Önkormányzat: új ötletek az idei évre
2018
nov. 7

Ifjúsági Önkormányzat: új ötletek az idei évre

Az negyedik Ifjúsági Önkormányzat diákpolgármestere, Lázár Evelin tartott sajtótájékoztatót, ahol ismertette az idei évi költségvetést. A diákképviselők egyhangúlag szavaztak a rendelkezésükre álló összegről, és idén újabb programokkal is készülnek az érdi ifjúságnak.

Tovább...
Nagy volt az egyetértés az idei IFÖ alakuló ülésén
2018
okt. 16

Nagy volt az egyetértés az idei IFÖ alakuló ülésén

Megalakult a negyedik érdi Ifjúsági Önkormányzat, és elfogadta idei 10 millió forintos költségvetését. A nyolc tagú testület döntött a tanév programjairól is, melyek között néhány új kezdeményezés is szerepel.

Tovább...
Lázár Evelin lett a diákpolgármester
2018
szept. 28

Lázár Evelin lett a diákpolgármester

Diákpolgármestert, -alpolgármestert és -képviselőket választottak pénteken az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium, az ÉSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, valamint az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 9-12. évfolyamába járó diákjai.

Tovább...
Évet zárt az IFÖ
2018
szept. 27

Évet zárt az IFÖ

A közgyűlés előtt számolt be az Érdi Ifjúsági Önkormányzat elmúlt egy évének működéséről Fodor Enikő leköszönő diákpolgármester, aki elmondta azt is, milyen programokat valósítottak meg egy év alatt, és mire költötték el tízmillió forintos költségvetésüket. A defibrillátortól a könyvutalványig számtalan módon segítették az érdi diákokat.

Tovább...
Új eszközök a sulistúdióknak az Ifjúsági Önkormányzattól
2018
szept. 26

Új eszközök a sulistúdióknak az Ifjúsági Önkormányzattól

Összesen félmillió forint értékben kapott stúdiótechnikai eszközöket a Gárdonyi gimnázium, a Kós szakképző iskola és a VMG az Ifjúsági Önkormányzattól. A hamarosan leköszönő testület tagjai szerda délelőtt adták át a hangtechnikai és egyéb berendezéseket az intézményeknek.

Tovább...
Kertmozi és csokinap
2018
szept. 20

Kertmozi és csokinap

Javában zajlik az Ifjúsági Önkormányzati Választás kampánya. Mutatjuk a VMG videóját.

Tovább...
Ők nyertek úszóbérletet szeptemberben
2018
szept. 18

Ők nyertek úszóbérletet szeptemberben

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén már 1018 diák jelentkezett az Érdi Ifjúsági Önkormányzat és az Érd Aréna által közösen decemberben meghirdetett úszóbérlet akcióra, aminek a lényege, hogy a következő kilenc hónapban minden iskolából kisorsolnak egy-egy diákot, aki kísérőjével 10 alkalmas úszóbérletet kap. Íme a szeptemberi nyertesek.

Tovább...
Ha megáll a szív
2018
szept. 12

Ha megáll a szív

Félautomata defibrillátort ajándékozott az Érdi Ifjúsági Önkormányzat az Érdi Battyhány Sportiskolai Általános Iskolának és az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának. Azért erre a két intézményre esett a választás, mert a sportiskolai, illetve rendészeti képzésben részt vevő diákok fokozott fizikai terhelésnek vannak kitéve. Az eszközt laikusok is használhatják. FRISSÍTVE

Tovább...
Diákok ültettek fát az ovisoknak
2018
szept. 10

Diákok ültettek fát az ovisoknak

Az Érdi Ifjúsági Önkormányzat VMG-s jelöltjei ültettek fát hétfő délelőtt az Érdi Szivárvány Óvoda Meseház Tagóvodájának kertjében. A gyerekek és az óvónők nagyon örültek a felajánlásnak; a Zöld Óvoda címet elnyert intézményben fontosnak tartják, hogy minél több növény díszítse az udvart és adjon árnyékot a gyerekeknek.

Tovább...