Nagy volt az egyetértés az idei IFÖ alakuló ülésén

Megalakult a negyedik érdi Ifjúsági Önkormányzat, és elfogadta idei 10 millió forintos költségvetését. A nyolc tagú testület döntött a tanév programjairól is, melyek között néhány új kezdeményezés is szerepel.

Hasonló tartalmaink:

A megválasztott diákpolgármester, diákalpolgármesterek és képviselők alakuló ülésükön egyeztették a választási kampányban kijelölt célkitűzéseiket. A testület ezúttal is 10 millió forintos éves költségvetésből valósíthatja meg a diákoknak szánt programokat. Lázár Evelin, a negyedik Ifjúsági Önkormányzat diákpolgármestere lapunknak elmondta, hogy eleinte mindenki kicsit megszeppenve ült az első gyűlésen, de a testület tagjai hamar feloldódtak, amikor a közös célok kerültek szóba.

- A költségvetésben szerepelnek olyan ötletek, amelyek már a tavalyi évben is megvalósultak, illetve idén néhány új pontot is beleraktunk. Ilyen például a sárkányhajózás, valamint a „Fák ültetése” programunk, melynek keretében az érdi óvodásoknak szeretnénk facsemetékkel kedveskedni – mondta el az alakuló ülést követően Lázár Evelin diákpolgármester.

Az új diákpolgármester azt is kiemelte, hogy idén is nagy hangsúlyt kap a szalagavatók támogatása, de a gyerekeknek a kineziológiai programról sem kell lemondaniuk. Az alakuló ülésen nagy volt az egyetértés, a képviselők hasonlóan sikeres közös munkában bíznak az előttük álló időszakban.

Címkék