Lázár Evelin lett a diákpolgármester

Diákpolgármestert, -alpolgármestert és -képviselőket választottak pénteken az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium, az ÉSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, valamint az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 9-12. évfolyamába járó diákjai.
A voksolás mindhárom intézményben lezajlott, délután négykor pedig ünnepélyesen kihirdették a választás eredményét: a súlyozott számítás szerint Lázár Evelin, a Gárdonyi iskola tanulója lett a diákpolgármester, 932 vokssal, az alpolgármesterek pedig Varga Dorina (VMG, 911 szavazat) és Albert Alexa (Kós, 795  szavazat) lettek. FRISSÍTVE

Hasonló tartalmaink:

Mint Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző az ünnepségen elmondta, a tizenöt képviselő-jelölt közül a súlyozott szavazatok alapján az alábbi öt fiatal lett diákképviselő:

Apáti Zsófia Panna (VMG), 1028 szavazattl, Diós Gabriella (VMG), 990 szavazattal, Hagyba Dominik (Gárdonyi) 957 szavazattal, Hedlitska Dorina (Gárdonyi), 945 szavazattal, és Hoffer Virág (VMG), 928 vokssal.

A szavazásra jogosult 1518 diák közül összesen 1342 adta le voksát, ami az összes választó 88 százaléka. Az iskolákban az eredményt a szavazatszámláló bizottságok állapították meg, a leadott érvényes szavazatok számát jelöltenként beszorozták a szavazásra jogosultak létszámából képzett szorzószámmal. A bizottságok által összesített eredményekből állapították meg a választás végeredményét.

Lázár Evelin tudósítónknak elmondta: nem számított a győzelemre, ugyanis nagyon erősnek érezte a kampányt mindhárom iskola részéről.

– Nagyon örülök a győzelemnek, nagyon várom ezt az évet, és biztos vagyok benne, hogy jól együtt tudunk majd dolgozni az alpolgármesterekkel és a megválasztott képviselőkkel, hiszen már a kampány ideje alatt is sokat beszélgettünk. Jó csapatot fogunk alkotni – mondta Evelin, hozzátéve: hamarosan összeülnek, és eltervezik az évet.

IMG_1173

Varga Dorina alpolgármestert arról kérdeztük, van-e a kampányban felvázolt programjuknak olyan eleme, amit mindenképp szeretne megvalósítani. A VMG diákja elmondta: a kertmozi ötletét tovább kívánja vinni.

Albert Alexa, a Kós iskola tanulója diák-alpolgármesterként szeretné megvalósítani a nyelvi, kulturális és sportversenyeket, mivel úgy látja, ezekre nagyon sok érdeklődő lenne.

A választási ünnepség egyben búcsú is volt, a leköszönő testületé, amely egy rövidfilmmel köszönt el. Fodor Enikő volt diákpolgármester úgy fogalmazott: ha egy szóban kellene összefoglalnia a munkájukat, az az érzékenyítés lenne.

IMG_0953

– Megpróbáltuk elérni, hogy a tanulók jobban figyeljenek önmagukra, egymásra és a környezetükre, valamint hogy minél nagyobb felelősséget érezzenek egymás iránt – mondta Enikő.

T. Mészáros András polgármester is üdvözölte a leköszönő, illetve az új testületet.

IMG_1107

– Az elmúlt három ciklus alatt bebizonyosodott: az érdi fiatalokra lehet számítani, felelősen gondolkoznak, felelősen látják önmagukat, társaikat és a lehetőségeiket, amelyekkel tudnak élni. A leköszönő diákok az elmúlt egy év alatt bizonyítani tudtak, oly módon, ami egész Érd közössége számára hasznos volt – mondta a polgármester, aki nagyon sok sikert kívánt a most megválasztott testületnek, valamint azt, hogy ők is ugyanúgy bizonyítsanak, mint elődeik, és ne hagyják, hogy mások döntsenek helyettük.

Az ünnepségen kiosztották az Érdi Diákságért Díjat, amit annak a személynek, közösségnek ítélnek oda, aki, ami az elmúlt évben a legtöbbet tette az érdi ifjúságért. Idén ebben a díjban az Érdi Tanoda Egyesület részesült; a kitüntetést Asztalos György, a civil szervezet elnöke vette át.

IMG_0943

Korábban ezt írtuk a választás délelőttjéről:

A választás menetét és az ifjúsági önkormányzat működésének szabályait Alapokmány rögzíti, amely szerint valamennyi, az említett évfolyamokba járó diák szavazati joggal rendelkezik, jelölt azonban csak olyan tanuló lehet, aki nem ebben a tanévben végez az iskolában.

42791043_336671320244163_3341375550018027520_n

A diákok szavazólapokon adhatták le voksaikat; az egyiken a három polgármester-jelölt közül választhattak, a másikon a tizenöt képviselő-jelöltből legfeljebb ötre szavazhattak (a diákok neve mellett az iskoláé nem volt feltüntetve).

DSCN0459[1]

9:00 A Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulóinak – hagyományosan, immár 4. alkalommal – a péntek mindenütt egy osztályfőnöki órával indult, ahol a szavazásra jogosult 20 osztály 640 tanulója az osztálytermeikben lévő urnákban adhatta le szavazatát. A szavazás azonban egészen délig tart, a szavazásra jogosultak tehát később is leadhatják szavazataikat az iskola könyvtárában. Délben kezdi meg munkáját itt is a szavazatszámláló bizottság, az önkormányzat munkatársa ellenőrzése mellett.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium pedagógusai el szokták mondani a diákoknak, miért fontos gyakorolniuk szavazati jogukat, akármilyen választásról is legyen szó. – Az IFÖ szavazásra azért is szoktuk buzdítani a diákságot,- hangsúlyozta Szilasné Mészáros Judit igazgató, – mert a létszám alapján úgynevezett szorzószámot kap minden szavazat, tehát nekünk nagyjából háromszor olyan energiákat kell mozgósítanunk egy szavazatért, hiszen nagyon nagy létszámmal vagyunk jelen, ami azért nem könnyíti meg a helyzetet, mert megismertetni magát egy jelöltnek 770 tanulóval, 640 jogosulttal szerintem nehezebb, mint egy kisebb intézmény esetén.

A kampányt a jelöltek és a polgármester jelölt vitte a vállán szeptember első napjától. A múlt hét pénteket pedig egy ifjúsági önkormányzati kampánynapnak szentelték, ami azt jelenti, hogy játékokkal, filmvetítéssel kampányoltak a tanulók és szórakoztatták a diákokat.

Az igazgató hozzátette, hogy az előző években is sokan, a szavazásra jogosult diákok több, mint 80%-a élt ezzel a lehetőséggel, és emlékeztetett rá, hogy az első évben Erdélyi  Áron alpolgármester tőlük került be az IFÖ-be, aztán Fodor Enikő alpolgármester, később pedig polgármester lett, tehát jelenleg is a gimnázium adja a polgármestert.

-Nagyon remélem, hogy az idei jelöltünk, Varga Dorina is sikert ér el, de nem bánkódunk akkor sem, ha csak a tagjai leszünk ennek a testületnek, hiszen a gyerekek ettől függetlenül is meg szokták tudni valósítani saját ötleteiket, elképzeléseiket- zárta szavait Szilasné Mészáros Judit.

42723656_741354539540344_2466793391053078528_n

10.00. A Gárdonyi gimnáziumban az erre kijelölt választási bizottság tagjai vitték az urnát végig a tantermeken az első két tanóra alatt; ismertették az osztályokkal a szavazás módját és menetét, majd a diákok leadhatták voksaikat. Mint Pintérné Bernyó Piroska iskolaigazgató elmondta, bár természetesen szeretnék, hogy minél több diákjuk bekerüljön az IFÖ testületébe, legfontosabbnak azt tartja, hogy a 14-18 éves diákok megértsék a kezdeményezés lényegét, azt, hogyan lehet a közösséget szolgálni, a közös pénzből gazdálkodni, és hogyan lehet a testületbe az alkalmas embereket beválasztani.
– Ez a választópolgárrá nevelés időszaka – tette hozzá az intézményvezető, akitől megtudtuk azt is: jelöltjeik nagyon aktívak voltak az elmúlt egy hónapban, sokat dolgoztak a kampány ideje alatt.

42660448_2404584612902007_8971011320593776640_n

– Mindannyiunkban van egy kis egészséges izgalom, és nagyon várjuk az eredményhirdetést. Élveztük ezt az egy hónapot, ami nagyon gyorsan eltelt. Igyekeztünk minden feladatunkat időre elvégezni, sokat beszélgettünk a diákokkal, és mi, gárdonyis jelöltek is összekovácsolódtunk. Remélem, sokan bekerülnek a gárdonyisok közül a testületbe – szeretném, ha többükkel együtt dolgozhatnék az IFÖ-ben, aki pedig nem jut be, azzal az iskolában – mondta érdeklődésünkre Lázár Evelin, a Gárdonyi diákpolgármester-jelöltje.

– Azért tartom fontosnak, hogy leadjam a voksomat, mert így választhatjuk meg az Ifjúsági Önkormányzatot, amely nagyon sokat segít abban, hogy a diákság érdekképviseletében – mondta tudósítónknak Hagyba Dominik, aki maga is indul a választáson, mint képviselő-jelölt.

DSCN0464[1]

10:30 A Vörösmarty Mihály Gimnázium polgármester-jelöltjét, Varga Dorinát a 3. óra utáni szünetben értük el. – Nagyon izgulok, és nagyon várom már a délutánt. Remélem, hogy meg tudtam nyerni a diákokat a programjainkkal. Nagyon jól éreztem magam a kampány alatt. Az a célom, hogy minél többet tudjak segíteni a diákoknak. Az Ifjúsági Önkormányzat a diákokért van, rengeteg lehetőséget tartogat magában, érdemes tehát elmenni szavazni,- mondta el kérdésünkre a VMG polgármester-jelöltje.

- Azért jó, ha szavazunk, mert a diákság ezzel fontos szerepet kaphat a közéletben, és sok támogatást kaphatnak az iskolák is – tette hozzá Kiss Martin is, aki a VMG kampányfőnökeként egyértelmű volt, hogy kire szavazzon. De ahogy a többi diákot megkérdeztem a Vörösmarty-ban, természetesen ők is a VMG jelöltjeire szavaztak, és nekik szorítanak.

 

11:45: A Kós Károly Szakgimnázium és Szakközépiskolában is lezajlott a szavazás, az urnákat az osztálytermekben vitték körbe a választóbizottság tagjai és az őket felügyelő tanárok, hogy minden tanuló leadhassa voksát a jelöltekre. A diákoknak arról is beszéltek, hogy mitől lesz érvényes egy szavazás, hány név mellé tehetik oda az X-et.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A diákok izgatottan várják az eredményeket, ők is értik, hogy milyen fontos az Ifjúsági Önkormányzat tevékenysége az érdekérvényesítés terén.

- A szavazás során minden szabályszerűen zajlik, a plakátokat már előre leszedtük. A szavazást az iskolavezetőségnek hála idén 4 óra alatt lebonyolítottuk, most indul a szavazatszámlálás. A kampányplakátok különben sok helyen kint voltak, a jelölteknek emellett személyesen is lehetőségük volt bemutatkozni, elmondani céljaikat. Jó kezdeményezésnek tartom az Ifjúsági Önkormányzatot, hiszen tényleges költségvetése van, így a diákok dönthetik el, mire van szükségük az iskolában, mire költsék el a 10 millió forintot – mondta el Bende Martin, a szavazóbizottság elnöke.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A Kós diákpolgármester-jelöltje, Albert Alexa is izgalommal tekint a következő néhány órára, ő ugyanis szeretné magát kipróbálni egy új szakterületen, és fontosnak tartja azt is, hogy minden diák jó közösségben lehessen.

- A három iskola kihozta magából azt a teljesítményt, amit célként tűztek ki. Mi például azt a célt tűztük, hogy sikeres tanév elé nézzünk. Mozgalmas volt ez a kampányidőszak, szerintem jól sikerült. Ha nem mi nyerünk, akkor is maximálisan támogatni fogjuk a győztes iskolát – mondta el Albert Alexa.

Címkék