A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden kitűzte a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának napjára, a határozat értelmében 2715 nemzetiségi választás lesz az országban október 12-én.

 

A testületnek a törvény szerint a nemzetiségi választás időpontját a települési önkormányzati választás napjára kellett kitűznie és azt kellett meghatároznia, hogy az egyes nemzetiségek mely településeken tarthatnak nemzetiségi választást.
A nemzetiségi választás kiírása nem jelenti azt, hogy a hivatalos kampány kezdetét vette volna, az – a települési önkormányzati választással egyidőben – augusztus 23-án kezdődik.
Az NVB keddi határozatának mellékletében felsorolta, mely településeken, mely nemzetiségek választását tűzi ki, és meghatározta azt is, a voksoláson induló jelölteknek hány ajánlásra van szükségük a nyilvántartásba vételhez.
A törvény szerint azokra a településekre lehet nemzetiségi választást kiírni, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallják magukat.
Az NVB a 2011-es népszámlálás alapján 2715 választást írt ki, a legtöbbet, 1383-at a roma nemzetiségiek számára, míg a legkevesebbet, 10-et a szlovénoknak. A bolgárok 37, a görögök 36, a horvátok 136, a lengyelek 53, a németek 547, az örmények 33, a románok 168, a ruszinok 44, a szerbek 63, a szlovákok 158, míg az ukránok 47 választást tarthatnak szerte az országban.
Az NVB a nemzetiségi névjegyzékben szereplők száma alapján meghatározta a településeken megválasztható képviselők számát: a települési önkormányzati képviselők száma három, ha a nemzetiségi névjegyzékben a választás kitűzésének napján száznál kevesebben szerepelnek és négytagú a testület akkor, ha legalább százan vannak a névjegyzékben.
A névjegyzékben szereplők száma alapján az NVB meghatározta azt is, hány tagúak lesznek az országos nemzetiségi önkormányzatok. Ezek szerint a legkisebb, 15 tagú testülete lesz a bolgár, a görög, a lengyel, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovén és az ukrán nemzetiségnek. 23 tagú országos önkormányzata lesz a horvát és a szlovák nemzetiségnek, 39 tagú a német és 47 tagú a roma nemzetiség országos önkormányzata.
A nemzetiségi választópolgároknak regisztrálniuk kell magukat, ha részt szeretnének venni a nemzetiségi önkormányzati választáson. Regisztrálni személyesen a polgármesteri hivatalokban működő választási irodákban vagy online az ügyfélkapun, illetve a www.valasztas.hu oldalon, továbbá levélben lehet szeptember 26-áig. Aki ezt nem teszi meg, az nem szavazhat a nemzetiségi képviselők választásán, és nem is indulhat jelöltként.
Bár az NVB kiírta a nemzetiségi szavazásokat, de csak azokon a helyeken tartják meg azt, ahol (a névjegyzékben szereplők számától függően) legalább három vagy négy jelölt indul, és mindegyikükre legalább öt érvényes ajánlás érkezik. Egy nemzetiségi választópolgár nemzetiségének több jelöltjét is ajánlhatja.
Az NVB létszáma a nemzetiségi választások idejére nem bővül az országos listát állító nemzetiségi szervezetek delegáltjaival.

 

forrás: mti.hu

 

 

Címkék