A Diósdhéjban júniusi-, illetve júliusi számában a város legújabb beruházásairól, a 7-es út melletti járdaépítésről, valamint új- és megújult játszóterekről kérdeztük Spéth Géza polgármestert. Augusztusi lapunkban újabb beruházásról tájékoztathatjuk Diósd lakóit: folyik az iskolabővítés.

 

 

- A növekvő gyermekszám miatt szükségessé vált az iskola bővítése: a 2009-2010-es tanévi 534 főről a most következő 2014-2015-ös tanévre a diákok létszáma 695 főre emelkedett – tájékoztat a polgármester. 2013. december 3-ai ülésén a képviselőtestület egyhangú szavazással döntött az Eötvös József Általános Iskola két és fél tanteremmel történő bővítéséről. A benyújtott látványterv alapján megbízta Szőke Ágoston építészt a tervek elkészítésével. Az engedélyes tervek március hónapra készültek el. Építési engedélyt április 24-én kapott a beruházás, majd következett a kiviteli tervek május végi, június eleji elkészítése.

 

- A tervezéssel párhuzamosan zajlott a Nemzeti Sportközpontokkal az önkormányzat tárgyalása.

 

- Igen, mert az Érdi Tankerület igazgató asszonya, Sárközi Márta közreműködésével állami támogatás ígéretét kaptuk a bővítéshez. Erről a támogatásról április 1-jén a Budakeszi Polgármesteri Hivatalban tájékoztattak minket a Nemzeti Sportközpontok munkatársai. Ekkor még a pontos összeg nem volt ismert. Országosan több iskolát bővít, illetve épít az állam a Nemzeti Sportközpontok közreműködésével, tekintettel arra, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozásával tavaly január 1-jétől az állam részt vesz az általános iskolák működésében. Az állami támogatásnak az a feltétele, hogy a Nemzeti Sportközpontok írja ki a közbeszerzési pályázatot, bonyolítja le az építkezést.

 

Április 23-án a Nemzeti Sportközpontok szakemberei helyszíni szemlén felmérték az iskolát, majd a terveket vizsgálták át, és úgy döntöttek, hogy a bővítés műszakilag, és gazdaságosan megvalósítható. Április 24-ei ülésén önkormányzatunk képviselőtestülete döntés hozott, hogy az iskola bővítést a Nemzeti Sportközpontok közreműködésével valósítja meg, ami vonatkozik a közbeszerzési eljárás lefolytatására, a vállalkozási szerződés megkötésére, és a kivitelezés lebonyolítására. Az önkormányzat a mielőbbi munkakezdés érdekében a tavaszi szünetben az elektromos szekrényt a végleges helyén kiépítette, illetve a nyári szünet elején elvégeztette a porta bontását, azaz a lehető legjobban előkészítette a munkaterületet a leendő vállalkozónak, aki a bővítést elvégzi. A Nemzeti Sportközpontokkal júniusban megállapodást kötöttünk, amely az iskola bővítés részleteit, a finanszírozást, és a lebonyolítást részletesen szabályozza.

 

Ezt követően Nemzeti Sportközpontok július elején kiírta a közbeszerzési eljárást. A legjobb ajánlatot nettó 90.832.046 forint összegért a Pro Construció Kft. cég adta. Az eljárás még nem zárult le, meg kell várni az esetleges jogorvoslatra vonatkozó határidőt; minisztériumi engedélyt kell beszerezni.

 

- Mikorra várható az építési munka befejezése?

 

- Várhatóan augusztus 20. körül kerülhet sor a munkaterület átadására. A munka előreláthatólag 2015. januárjában fejeződik be. A bővítés során a vállalkozónak tekintettel kell lennie az iskolában folyó tanításra, és ennek megfelelően kell a munkát végezni.

 

- Konkrétan mi épül, mi alakul át az iskolában?

 

- A bővítés többet jelent, mint két tanterem, és egy csoportterem megépítése. Az épület teljes egészében akadálymentes lesz; lift kerül beépítésre, illetve az ebédlő megközelíthető lesz az épületen belülről, azaz a gyermekeknek nem kell kabátot felvenni és kimenni a szabadba, ha télen ebédelni szeretnének. Apróságnak tűnik, de a diákoknak, és a szülőknek fontos változásról van szó. Új porta és büfé kerül kialakításra 21. századi színvonalon. A büfé előtt lehetőség nyílik asztalok, székek elhelyezésére, így a gyerekek és a tanárok kulturáltan, kényelmesen tudnak étkezni.

 

A munkavégzés során a tankerületi igazgató asszony, és az igazgató úr tervet készített, amely alapján az építkezés alatt zavartalan lesz a tanítás az iskolában. Ez úton is köszönöm Sárközi Márta tankerületi igazgató asszony segítségét, hogy a Magyar Állam a Nemzeti Sportközpontokon keresztül bruttó 31.338.203 forinttal támogatja az iskola bővítést.

 

Kérem, a szülők, tanárok, és a diákok türelmét az építkezés idejére. Amennyiben a terveknek megfelelően zajlik a munka, egy szép, új épületrésszel gazdagodik az iskola, nemkülönben Diósd.

 

Király (Diósdhéjban)

 

 

Címkék