Felújítás a Gyermekkönyvtárban

Felújítási munkálatok miatt október 4-ig zárva tart a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Gyermekkönyvtár részlege. A nagy esőzések idején beázott az intézmény, így a szakemberek jelenleg az épület tetejét cserélik le.

 

 

Beindult az Élelmiszerlavina

Beindult az Élelmiszerlavina. Az ezen a néven indított akcióban rászorulóknak segítenek, – eddig 37 településen 150 tonna zöldségfélét gyűjtöttek be az önkormányzatok és civil szervezetek földjein. A programban a nehéz helyzetű emberek nemcsak zöldségeket kapnak, hanem megtanulhatják az öngondoskodást is, ez pedig visszavezetheti őket a munka világába – áll a szervezők közleményében. Tavasszal egy vetőmagokat és növényvédő szereket forgalmazó cég több millió forintot érő vetőmagot ajánlott fel. A programhoz csatlakozók 67 hektáron termesztettek burgonyát, borsót, csemegekukoricát, karfiolt, hagymát, káposztát, paprikát. Az eddig betakarított 150 tonnányi termény már most ötven százalékkal meghaladja a tavalyit. A múlt évben 10 ezer embernek segített a program, az idén ennél is többen kaphatnak majd a zöldségfélékből.

 

 

50 milliárd forint főutak felújítására

Ötvenmilliárd forintos keretből újíthatnak fel közutakat jövőre Magyarországon, az érintett útszakaszokról megyénként készítenek listát a közútkezelők, a minisztérium ezt követően dönt a prioritásokról – mondta el Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára. A felújításokkal javul a forgalombiztonság – emelte ki az államtitkár. Kitért rá, hogy az elmúlt években nagy ütemű autópálya-építés zajlott Magyarországon, de a sztrádák folyamatos javításra szorulnak.

 

 

Érdemes ellenőrizni okmányainkat

Érdemes ellenőrizni a személyigazolványt, a lakcímkártyát, az útlevelet, vagy éppen a jogosítványt az önkormányzati választás előtt. Csak érvényes papírokkal lehet szavazni október 12-én – hívják fel a figyelmet a szakemberek. Hozzáteszik: akik elköltöztek, azoknak új okmányok kellenek, hogy szavazhassanak új lakóhelyük jelöltjeire. A becslések szerint egyébként az októberi választáson kevesebben szavaznak majd, mint az áprilisi parlamenti voksoláson. Körülbelül 8 millió 180 ezren járulhatnak az urnákhoz, amely negyvenezer emberrel kevesebb, mint tavasszal.

 

 

Köszöntések

Születésnapjuk alkalmából többen is az önkormányzat ajándékaiban részesültek a mai napon. Amíg Antunovits Antal babacsomagot adott át, addig Kopor Tihamér az idősebb korosztályt köszöntötte.

 

 

Időjárás

Szerdán virradóra az ország nagy részén kiderül az ég és csendesedik a szél is, emiatt igen hideg, csípős lesz a hajnal: 2 és 7°C közötti minimumokra készülhetünk, de a szélcsendes, fagyzugos helyeken akár fagypont közelébe is hűlhet a levegő. Napközben csapadékra nem kell számítani, többnyire napos idő várható. A csúcshőmérséklet mindössze 14 és 19°C között alakul.

 

 

Hasonló tartalmaink:
Címkék