Alakuló ülés Tárnokon

Október 21-én, kedden megtartotta alakuló ülését a tárnoki képviselő-testület. Az eseményen letették az esküt a testületi tagok, valamint Szolnoki Gábor polgármester átvette a település kulcsát.

 

 

Informatikai fejlesztés

A tanulók felzárkózását és a pedagógusok munkáját 11,7 milliárd forintos informatikai fejlesztés segíti – mondta a köznevelésért felelős államtitkár. Czunyiné Bertalan Judit sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a fejlesztés során 1855 helyen mintegy 30 ezer új informatikai eszközt, köztük tantermi számítógépeket, notebookokat, tableteket telepítenek. A projektnek 500 ezer diák és 70 ezer pedagógus a kedvezményezettje.

 

 

Megemlékezés

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére ünnepséget tartott az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium. Az intézmény tanulói az egykori eseményeket egy színdarab előadásával elevenítették fel, a Szepes Gyula Művelődési Központ színháztermében.

 

 

Közélet, kultúra, sport

Október 23-án, csütörtökön ismét megjelenik Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja, az Érdi Újság. A lap tartalmáról ez alkalommal is a főszerkesztőt, Bognár Nándort kérdeztük.

 

 

Időjárás

Csütörtökön reggel elsősorban keleten ébredhetünk többfelé esős időre, de nyugaton is sok lesz fölöttünk a felhő. Átmenetileg veszít erejéből a szél, de a Dunántúlon továbbra is előfordulhatnak erős lökések. Reggelre 3 és 8°C közé hűl a levegő. Napközben folytatódik a barátságtalan, őszi idő. Kezdetben inkább keleten, északkeleten, majd délutántól egyre inkább a Dunántúlon és az ország déli felén számíthatunk újabb esőre, záporokra. Az északi, északkeleti szél ismét sokfelé megerősödik, délutántól nagy területen viharossá is fokozódik. Délutánra 8 és 15°C közé emelkedik a hőmérséklet.

 

 

Hasonló tartalmaink:
Címkék