Tovább segítik a civileket

2012 nyarán kezdte meg működését a Civil Információs Centrum nevű országos hálózat, melynek célja, hogy a rendelkezésre álló állami támogatásból segítse a hozzájuk forduló civil szervezeteket. Habár a feladatot ellátó alapítvány korábbi szerződése a múlt esztendő végén lejárt, egy újabb nyertes pályázatnak köszönhetően idén márciustól tovább folytathatják a megkezdett munkát.

Az ország minden megyéjében, valamint a fővárosban működő Civil Információs Centrumok létrehozásának a lehetőségét, a 2011-ben elfogadott civil szervezetekről szóló törvény teremtette meg. A törvény célja, hogy segítse a civil élet fenntartását és virágzását valamint erősítse a civilek együttműködését a köz és a gazdasági szféra szereplőivel.

A törvényben meghatározott feladatra Pest megyében a dunavarsányi “Isten Szolgálatában Református Missziói Alapítvány” is pályázott, majd a sikeres elbírálást követően, 2012 július 1-én meg is kezdte a célkitűzések megvalósítását. Jóllehet ez a korábbi szerződés 2014 decemberében lejárt, az alapítvány idén ismét pályázott.

Például a jogi és pénzügyi tanácsadás, képzések, illetve előadások szervezése mind-mind a Civil Információs Centrum feladatai közé tartozik, amely szolgáltatásokat minden esetben ingyenesen nyújtja a hozzájuk fordulóknak. 

Would you like to replay the video?

A Civil Információs Centrum munkájáról készült riportunk hosszabb verzióját Polgártárs című műsorunk következő, április 5-ei adásában láthatják.

 

 

 

Címkék