Csak a felnőttek védhetik meg a zaklatástól a gyerekeket

Minden harmadik gyereket zaklattak már a világhálón Magyarországon. „Neked 8…?” – tette fel a kérdést a Médiaunió Alapítvány a felelős médiahasználat fontosságát hangsúlyozó társadalmi célú kampányában tavaly. Idén az internetes zaklatással foglalkoznak. A magyar társadalom egyáltalán nincs tisztában a probléma súlyával. 

Hasonló tartalmaink:

Az jó, ha gyermekünk minél hamarabb megismerkedik a számítógépek használatával. Az okostelefonok kezelését meg szinte már a négyéveseknek sem kell tanítani, sokszor gyorsabban átlátják egy-egy program kezelését a tableten, a számítógépen is, mint mi. Csakhogy a világ bizonyos szempontból nem változott. Ami régen csúfolódás, piszkálás, zrikálás volt – ma ugyanúgy létezik. Csak éppen az iskola falain kívül is folytatódik: délután, este, hétvégén – bármikor – az internetes zaklatás áldozatává válhat a gyerek. (A témával már korábban is foglalkoztunk.) Védekezhetünk ellene: mi, felnőttek.

A Magyar Adatvédelmi és Adatbiztonsági Egyesület és az UNICEF Magyar Bizottság 2014. évi nem reprezentatív felmérései is azt mutatják, hogy Magyarországon minden harmadik gyereket zaklattak már a világhálón. A magyar társadalom egyáltalán nincs tisztában a probléma súlyával.

A szakértők szerint a gyerekek ritkán kérnek maguktól segítséget, a szülőknek kell rákérdezniük arra, mi történik a gyerekkel az interneten. Csak a felnőttek tudnak segítséget nyújtani, ezért tudatosabban kell a témával foglalkozniuk.

Az internetes zaklatáshoz kapcsolódó társadalmi célú kampány 2015-ben – a pro bono felajánlott médiafelületeken – éppen ezért főképp a szülőkhöz szól, hogy tudatosítsa a problémát. A kampány célja a probléma társadalmi közbeszéddé tétele.

A megoldás nem az, ha elzárjuk a gyerek elől az internetet, hanem az, ha tudjuk, mit csinál a világhálón, és esetleg mit csinálnak vele mások. Megvédhetjük – de csak mi, felnőttek. Hogy hogyan, arról Hargitai Lillát, a Médiaunió ügyvezető igazgatóját kérdezte Ölvedi Réka.

 

 

Címkék