Orvosi műszerekre gyűjtenek

Az Érdi Egészségügyi Intézményt Támogató Alapítványt tizenegy érdi magánszemély abból a megfontolásból hozta létre, hogy így próbálja alternatív anyagi forráshoz juttatni városunk egészségügyi intézményét. A felajánlott pénzből mindenekelőtt a már nagyon régi orvosi műszereket kezdik el felújítani.

Hasonló tartalmaink:

Két évvel ezelőtt, amikor az Érdi Egészségügyi Intézményt Támogató Alapítványt létrehozták, még nem is sejtették, hogy ilyen hamar szükség lesz azokra a felajánlásokra, amelyekből gyorsan megoldható az elavult, ám a mindennapi gyógyításban nélkülözhetetlen orvosi műszerek cseréje – nyilatkozta dr. Kőszegi Gábor (képünkön). Az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgató főorvosa arról számolt be, hogy immár több mint két hete nyilvános a csaknem két éve kezdeményezett – és áprilisban hivatalosan is bejegyzett – egészségügyi alapítvány Raiffeisen banknál vezetett számlaszáma. A felajánlott pénzből mindenekelőtt a már nagyon régi orvosi műszereket kezdik el felújítani.

Dr. Kőszegi Gábor a közgyűlés legutóbbi ülésén az egyebek napirendi pontban felszólalva, azt is elmondta: noha a szakrendelő új szárnyának megépítésekor több mint 480 millió forint értékben kaptak új, modern műszereket, de azóta már öt év eltelt, és bizony a naponta igénybe vett orvosi gépezetek elhasználódnak. Így olyan orvosi műszerekkel is kénytelenek dolgozni, amelyek meghibásodása esetén akár milliókat kell kifizetniük a javításra.

Az elmúlt két hónapban már összesen 13 millió forintot költöttek alkatrészcserére és -javításra, ebből például csak a röntgengép képcsövének meghibásodása 8 millió forintot vitt el. Ezt a rendelőintézet költségvetéséből nehezen tudják kigazdálkodni, a képcsövet is részletre tudták csak megvásárolni, így mindenképpen nagy szükségük van az alapítvány segítségére – mondta el a főigazgató.

Az Érdi Egészségügyi Intézményt Támogató Alapítványt pedig tizenegy érdi magánszemély éppen abból a megfontolásból hozta létre, hogy így próbálja alternatív anyagi forráshoz juttatni városunk egészségügyi intézményét. Ezáltal a szakrendelőben a nem várt kiadásokat is ki tudják fizetni, illetve az elavult orvosi műszereket még idejében újakra cserélhetik. Az alig egy hét alatt – amióta hozzáférhető lett a számlaszám – máris 250 ezer forint gyűlt össze. A támogatókat illetően pedig egyaránt számítanak a magánszemélyek adományaira és a vállalkozások, cégek befizetéseire is. Utóbbiakat személyesen is megkeresik majd, kérve a támogatásukat. Dr. Kőszegi Gábor utalt arra is, hogy amennyiben nagyobb összegekre is szert tesz az alapítvány, a jövőben egy Dr. Romics László-díj alapítását is tervezik, amellyel a kiválóan dolgozó, hűséges munkatársakat szeretnék majd kitüntetni, de a szakdolgozók továbbképzésének támogatására is áldoznának.

Érdi Újság

Az Érdi Egészségügyi Intézményt Támogató Alapítvány számlaszáma

12020304-01424963-00100006

Címkék