Szomszédban a csalók

Csalókra figyelmeztet a Diósdi Rendőrőrs. Az elmúlt időszakban ugyanis megnövekedett az időskorúak sérelmére elkövetett telefonos átverések száma. Százhalombattán pedig gázszerelőnek adják ki magukat, és károsítják meg a nyugdíjasokat. 

Hasonló tartalmaink:

Az elkövetők telefonon arról értesítik a sértetteket, hogy hozzátartozóiknak –gyermek, unoka, testvér – súlyos közlekedési balesetek volt, amely során személyi sérülés, valamint jelentős anyagi kár keletkezett. Ez utóbbi rendezésére, vagy a rendőrségi eljárás elkerülésére hivatkozva nagyobb összegű (egymillió forint) készpénzt kérnek, majd közlik, hogy a pénzért rövidesen meg fog jelenni egy személy, akinek át kell adni a pénzt, mivel a hozzátartozójuk akadályoztatva van.

Az elkövetők ezzel a módszerükkel kimondottan az időskorú lakosokat károsítják meg, kihasználva ijedségüket és jóhiszeműségüket.

A Diósdi Rendőrőrs arra kéri a lakosokat, hogy ezeknek a telefonálóknak ne higgyenek, ne adjanak át sem pénzt, sem egyéb értékeket számukra. Ilyen esetben azonnal tárcsázzák a nap 24 órájában elérhető 112-es segélyhívó számot, és tájékoztassák a rendőrséget az esetről, annak érdekében, hogy a rendőrség a lehető leggyorsabban a helyszínre érkezhessen és segítséget nyújthasson.

Százhalombattán pedig a gázcsatlakozók kötelező felülvizsgálatára hivatkozva feltehetően csalók járják a lakótelepet. Három fiatalember azzal csönget be a társasházi lakásokba, hogy a gázvezetékek és csatlakozók kötelező felülvizsgálatát végzik, és a gyanútlan házigazdáktól előleget is felvesznek az elvégzendő munkákra. Telefonszámot kérnek és adnak, valamilyen hivatalosnak látszó papírral “igazolják” hogy átvették a pénzt, és azt ígérik, hogy egy-két héten belül jelentkeznek – írja a Százhalombattai Hírtükör. Baki Szilvia közös képviselő jelezte, hogy saját társasházaiból többen jelezték, hogy találkoztak a csalókkal vagy hallottak róluk. A helyi lap úgy tudja a rendőrségre eddig nem érkezett bejelentés sem pedig tájékoztatás.

(képünk illusztráció)

Címkék