Irodalmi pályázat középiskolásoknak

Idén is várják a Kárpát-medencei középiskolások pályamunkáit vers, próza és tanulmány kategóriában, az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete és a Sárvár Város Önkormányzata által közösen meghirdetett pályázaton – közölte az MTI-vel pénteken Mezey Katalin Kossuth-díjas író, az Írók Szakszervezetének főtitkára.

Hasonló tartalmaink:

A 39. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatra minden 14 és 18 év közötti középiskolás diák beküldheti magyar nyelven írt írásait. A pályázat beadásának határideje február 22. – tudatta. Majd hozzáfűzte: egy-egy pályázat terjedelme műfajonként legfeljebb 15 kéziratoldal lehet, készülhet írógéppel, számítógéppel, de jól olvashatóan akár kézírással is.
A pályázatokat postán vagy e-mailben lehet eljuttatni az Írók Alapítványához.

Mezey Katalin szólt arról is, az ötven legjobbnak ítélt pályamű szerzőit 2016. március 22. és 25. között meghívják Sárvárra egy közös irodalmi táborozásra, ahol a műhelymunka során neves írókból, költőkből álló zsűri tagjai értékelik a pályaműveket, és sor kerül a díjkiosztó ünnepségre is. A meghívókat március 10-ig küldik ki a sikeresen pályázóknak. A meghívottak számára a sárvári irodalmi tábor teljesen ingyenes, sőt szükség esetén az útiköltséget is fizetik részükre.
Mezey Katalin az MTI-nek elmondta: változatlanul nagy az érdeklődés irodalmi pályázatuk iránt a magyar és a külhoni magyar nyelvű középiskolákban, egyre többen pályáznak például Erdélyből és a Délvidékről is.
Az írások színvonala az elmúlt évek során nem romlott, hanem inkább emelkedett, ami a Kossuth-díjas írónő szerint azt jelzi, hogy a középiskolásoknak is van a magyar irodalom iránt elkötelezett rétege. Mezey Katalin szerint nem lehet és nem is kell az olvasás fölött megkongatni a “vészharangot”. Ma már néhány kattintással elérhetővé váltak az információk, sőt bárkinek lehet blogja, amelynek segítségével saját gondolatait is könnyebben közölheti, akár olvasókat gyűjthet magának.
Egy harmadik lépcső lenne, ha a fiatalok az interneten talált információk hatására a könyvespolcokról is leemelnék és elolvasnák szépirodalmi könyveket. Bizakodásra adhat okot szavai szerint az is, hogy egyre nagyobbak és egyre népszerűbbek a könyvvásárok, amelyeken a kiadók kínálata kifejezetten gazdagnak mondható.

mti.hu

Címkék