CSOK tájékoztató Érden

A Családok Otthonteremtési Kedvezményéről, azaz a CSOK-ról tartottak előadást csütörtökön a Polgárok Házában. Az eseményt a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezte.

Hasonló tartalmaink:

A kormány tavaly nyáron vezette be a Családok Otthonteremtési Kedvezményét, a korábban csak szocpolként emlegetett támogatás helyett. A név ugyan különbözik, de a cél lényegében változatlan: a családok otthonteremtésében kíván segíteni. Az év elején több ponton is módosított támogatás az elmúlt időszakban sokak érdeklődését felkeltette. Így országszerte rendszeressé váltak a témában tartott fórumok, ahol a lakosság személyesen is érdeklődhet a kedvezmény részleteiről. A CSOK-ot több bankon keresztül is lehet igényelni, a tegnapi eseményen többek között két hitelintézet képviseletében érkeztek szakemberek, hogy megpróbáljanak válaszolni a felmerülő kérdésekre.

Az Érdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Rafael Attila azért is szorgalmazta ennek a fórumnak a létrejöttét, hogy az érdi roma lakosság is első kézből értesülhessen a támogatás felvételének feltételeiről. A lakásvásárláshoz, építéshez, bővítéshez kapható támogatás igénylésekor számos feltételnek meg kell felelni: például a gyermekek száma, a köztartozás-mentesség és az életkor is mind hatással lehetnek arra, hogy ki és mekkora összeget vehet fel.

Rafael Attila úgy véli, a helyi, több ezer fős roma társadalom noha sok szempontból megfelel a feltételeknek, mégis örülne, ha az állam csökkentene a CSOK igényléséhez szükséges követelményeken. Mint fogalmazott: a cigány emberek sokszor különösen kritikus helyzetben vannak a többségi társadalomhoz képest.

Would you like to replay the video?
Címkék