Egyelőre díszpolgár marad Kiss László

Nem vették el a díszpolgári címet Kiss Lászlótól, ehelyett közvélemény-kutatást rendelt az önkormányzat, és kikéri az 1961-es nemierőszak-ügy bírósági ítéletét.

Hasonló tartalmaink:

Csütörtökön zárt ülést tartott a százhalombattai képviselő-testület, ahol szóba került az alpolgármesteri posztjáról és úszókapitányi tisztségéről is lemondott Kiss László díszpolgári címének visszavonása, illetve a róla elnevezett városi uszoda névváltoztatásának a kérdése is.

Bár a város polgármestere az április 7-i testületi ülés után azt nyilatkozta, hogy nem akarnak mindjárt újabbakat belerúgni Kiss Lászlóba, de előbb-utóbb sor került majd a visszavonásra és az átnevezésre, most mégis úgy tűnik, halogatásba fogtak. Úgy tudjuk, a képviselő-testület arról döntött, hogy 300 fős mintán elvégzett közvélemény-kutatást rendel, amelyben rákérdeznek a polgároknál arra, hogy egyetértenek-e az uszoda átnevezésével, illetve a díszpolgári cím visszavonásával.

Kiss László mellett a városi uszodában is elkezdődött egy aláírásgyűjtés.

Kiss Lászlóról április elején derült ki, hogy 1961-ben elítélték csoportos nemi erőszakért. Ezt követően lemondott a százhalombattai alpolgármesteri címéről, és az úszószövetségi kapitányi posztjáról is.

Címkék