Különdíjat kapott Sárosi Laura

A Magyar Olimpia Bizottság (MOB) idei Fair play gáláján az Érdi VSE-ben nevelkedő tollaslabdázó, Sárosi Laura különdíjat kapott sportszerű cselekedetéért, amikor a franciaországi Európa-bajnokságon a német ellenfelének, Karin Schnaasenak mérkőzés közben elszakadt a cipője, s Sárosi ezt követően saját tartalékcipőjét adta át, pedig ha nem teszi, akkor megnyeri a mérkőzést.

Hasonló tartalmaink:

Mint korábban beszámoltunk róla, a tollaslabdázók Európa-bajnokságán Sárosi Laura, a pécsi MultiAlarm SE versenyzője a német Karin Schnaase elleni mérkőzésen odaadta tartalékcipőjét, mivel ellenfelének nem volt másik, a szabályok értelmében a játékvezető kizárhatta volna, így Sárosi nyerte volna a meccset, de a sportszerű tett után a tárnoki lány végül vereséget szenvedett. A kontinensviadal után úgy is tűnt, hogy kicsúszik a riói olimpia kvalifikációból, de szabadkártyával még kijuthat, ám végül a ranglistán elfoglalt helyezése alapján érdemelte ki az ötkarikás játékokon való indulást.

A Magyar Olimpia Bizottság különdíjban részesítette Sárosi Laurát.

Életműdíjat kapott Fábián László, kajakedző, aki Urányi Jánossak kettesben a sportág első olimpiai címét szerezte. A sportszerű cselekedet kategóriában fair play trófeát kapott Nagy László, az MVM Veszprém kézilabdázója, aki a 2014/2015-ös bajnokság döntőjének utolsó másodperceiben a Mol-Pick Szeged visszavonuló csapatkapitányának, Vadkerti Attilának passzolt, aki így góllal zárta le karrierjét.

A szerdai esti díjátadó ünnepségen Szabó Tünde sportállamtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, a díjazottak a sport legjobb nagykövetei, akiket példaként lehet állítani a társadalom elé. Kamuti Jenő, a nemzetközi és a magyar fair play bizottság elnöke beszédében a fair-play meghatározásakor Juan Antonio Samaranchot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egykori elnökét idézte, aki szerint “fair-play nélkül nincs sport, s sportszerű az, aki tisztességesen készül és becsületesen versenyez”. – írja az MTI.

„A sport szolgálatában” kategóriában trófeát vehetett át Nádas Pál önkéntes kutató, a Magyar Paralimpiai Bizottság Hagyományőrző Bizottságának elnöke, a szervezet korábbi elnöke, akinek az indoklás alapján elévülhetetlen érdemei vannak a fogyatékosok integrálásában az épek társadalma felé.

„A fair play eszméjének népszerűsítése” kategóriában trófea kitüntetésben részesült Malonyai Péter sportújságíró, a Nemzeti Sport rovatvezetője, aki a méltatás szerint írásaiban mindig az események korrekt bemutatására törekszik, humánus szemlélettel, tárgyilagosan, de mindig a fair play szellemében.

Az ünnepségen a fair play a művészetben trófeát ítélték oda Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerzőnek, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatójának, érdemes és kiváló művésznek.

Fair play diplomát kapott sportszerű cselekedetéért Orosz Beáta gyorskorcsolyázó; Ráczkó Gitta úszó, Barcelona paralimpiai bajnoka; Csoknyai László cselgáncsozó; a sport szolgálatában végzett tevékenységéért Bartalos Béla 325-szörös válogatott kézilabdakapus; a fair play eszméjének népszerűsítéséért első határon kívüli díjazottként Rácz Katalin, a Szlovák Olimpiai Akadémia elnökségének tagja; valamint a magyar és lengyel jégkorong válogatott szurkolótábora.

Különdíjat ítéltek oda Sárosi Laura tollaslabdázónak, aki egy olimpiai kvalifikációs tornán a váltócipőjét odaadta az ellenfelének.

Címkék