Több évtizedes álom vált valóra

Tavaly júniusban kezdődtek az első kapavágások Parkvárosban, ahol teljesen átépítették az M7-es autópálya le és felhajtóját, valamint a Bem teret és az Iparos utat. Az önkormányzat már akkor jelezte, hogy mindössze 12 hónapot kapott a kivitelező, hogy elvégezze a munkát. Sokan szkeptikusan álltak a dologhoz, azonban nem lett igazuk, hisz június 10-én 100 százalékosan átadták a forgalom számára a csomópontot.

Hasonló tartalmaink:

Dr. Bács István alpolgármester (Fidesz-KDNP) az Érdi Újságnak elmondta, hogy egy több évtizedes álom vált valóra a beruházással, hiszen a Bem tér az 1970-es években épült, akkor, amikor az M7-es autópálya is elkészült, s le lehetett hajtani róla Érd felé. Az alpolgármester úgy tudja, azóta komolyabb felújítás nem történt, így különösen nagy öröm minden érdi számára, hogy alig egy év alatt sikerült a környéket teljesen megújítani.

- Kilométeres autóoszlopok, döcögős utak és rosszkedvű emberek. Leginkább így lehetne jellemezni a 2015. június előtti állapotokat. Az áldatlan körülmények minden egyes napon rendkívül megnehezítették a közlekedők életét. Az M7-es autópálya le- és felhajtójának felújítását Dr. Aradszki Andrással közösen karoltuk fel, hat évvel ezelőtt. Szívügyünknek tekintettük a beruházást, s minden szálat megmozgattunk annak érdekében, hogy idáig eljussunk. – tette hozzá Bács István.

Az alpolgármester azt is elmondta, hogy a lámpák a hivatalos átadásig, vagyis a nyár végéig nem fognak üzemelni. Arra a kérdésre, hogy vajon a lámpatestek hogyan fogják befolyásolni a forgalmat, meglepő választ kaptunk: kiderült, hogy ahogyan a legtöbb autós, úgy az önkormányzat sem értett egyet az ilyen fajta forgalomirányítással, s tiltakozott a lámpák ellen. Az Interspar csomópontja miatt azonban kizárólag így lehet megoldani a gördülékeny közlekedést. Dr. Bács István hozzátette, hogy lemodelleztették a lámpák működését és egy szakértő cég úgy tervezi meg a működést, hogy az 25 évre megoldja a forgalom irányítását. Ami biztos, hogy úgy lesznek beállítva, hogy délelőtt a Budapest felé haladó forgalmat támogatja, délután pedig a hazaérkezőket a központ irányában.

Dr. Bács István reagált az Érd és környéke Facebook csoportban felvetett képekre is, ami a Szivárvány Óvoda előtti parkoló állapotát firtatta. Az alpolgármester elmondta, hogy a Hegesztő utca és Bem József tér közötti rész a jövőben is parkolóként fog funkcionálni, valamint az önkormányzat már megterveztette azt az épületegyüttest, ami alközpontként fog működni, vagyis várhatóan a jövőben ott a parkolók mellett irodák és üzletek lesznek, amelyek a parkvárosiak igényeit fogják kiszolgálni.

 

Címkék