Hétvégi közlekedési prognózis

A 2016. augusztus 5. és 2016. augusztus 7. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Szombat éjszaka a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén sokfelé várható zápor, zivatar, majd napközben a csapadék-tevékenység elsősorban az ország középső harmadára korlátozódik, de délutántól arrafelé is egyre kevesebb helyen valószínű záporeső, zivatar.

Nyugaton délelőttől szakadozik a felhőzet, a középső országrészben még gyakran lesz erősen felhős az ég, a Tiszántúlon pedig többórás napsütés várható. Az északias szél nagy területen erős lesz, főként a Dunántúl északi részén időnként viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Tiszántúlon még 30 fok körül, másutt 23 és 28 fok között várható.

Vasárnap gyengén felhős, napos időre számíthatunk, napközben csapadék már nem valószínű. Az északias szelet még többfelé kísérik erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között alakul.
Figyelmeztetés a közlekedőknek!
Felhívjuk a figyelmet, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön volán mögé. A nagy melegben sokunknál álmatlanság, fáradékonyság, dekoncentráltság, fejfájás, migrén, rosszullét jelentkezhet. A tartós kánikula főként az idősek, a szívbetegek és a vérnyomás-panaszokkal élők szervezetét viselheti meg. Ha feltétlenül szükséges útnak indulni, akkor vezessenek mindig kipihenten és gyakrabban álljanak meg pihenni, felfrissülni, ilyenkor végtagjaikat kicsit nyújtóztassák ki, mely bizonyítottan megkönnyíti a további járművezetést. Fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot és mindig legyen hűtött ásványvíz vagy üdítőital a gépkocsiban. Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló, zárt járművekben!

Türelmesen és körültekintően, az időjárási viszonyoknak megfelelően vezessenek!

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk.

(ORFK)

M0:
2016. március 1-2016. augusztus 31-ig az M0-M7 csomópont 90428 ág 0+200-0+900 kilométerszelvény jobb pályatesten H2 sáv zárása, M0-M7 csomópont átépítés miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. július 6-2016. augusztus 10-ig az M0-10 csomópont 90432 sz. ág jobb pályatesten csomóponti ág külső sáv zárása M0 zajvédőfal építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 40 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. július 6-2016. augusztus 10-ig az M0-10 csomópont 90433 sz. ág jobb pályatesten csomóponti ág külső sáv zárása M0 zajvédőfal építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. július 26-2016. augusztus 10-ig a 10+400-10+950 kilométerszelvény jobb pályatesten leállósáv zárása M0 zajvédőfal építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. június 27-2016. augusztus 10-ig a 11+000-9+800 kilométerszelvény bal pályatesten GYES sáv zárása M0 zajvédőfal építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
M1:
2016. február 11-től folyamatosan a 29+600-31+650 kilométerszelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. február 11-től folyamatosan a 39+150-40+200 kilométerszelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. február 11-től folyamatosan az 52+300-49+650 kilométerszelvény bal pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. május 18-2016. szeptember 30-ig a 15+000-13+800 kilométerszelvény bal pályatesten sávelhúzás sávok szűkítésével, tópark, közúti kapcsolatok létesítése miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;
M19:
2016. július 7-2016. szeptember 1-ig a 6+350-7+900 kilométerszelvény szelvény jobb-bal pályatesten leállósáv zárás csomóponti ág építése miatt, csomóponti ág építése miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 40 km/h sebességkorlátozás mellett;
M7:
2016. augusztus 6-2016. augusztus 8. 7-ig a 30+000-50+000 kilométerszelvény jobb pályatesten H2 sáv zárása, sövényvágás miatti sebességkorlátozás, mobil tereléssel (05.00-17.00), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell!

A „Kamionstop” 2016. augusztus 6. (szombat) 15 órától augusztus 7. (vasárnap) 22 óráig tart.

Címkék