Ideiglenes madárgyűrűző állomás várja az érdeklődőket két héten át a fővárosi Naplás-tónál
Ideiglenes madárgyűrűző állomás várja az érdeklődőket két héten át a fővárosi Naplás-tónál

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja harmadik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál, ahova augusztus 13-25 között szeretettel várja az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is.

Hasonló tartalmaink:

A madarak befogása és gyűrűzése naponta hajnaltól kb. délelőtt 10 óráig, illetve délután 17-18 órától naplementéig tart az időjárástól függően (25-én, az utolsó napon csak délelőtt lesz madárbefogás, ezt követően bontjuk a tábort). Esős időben a gyűrűzés minden esetben szünetel. A napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré szerveződik.

Az érdeklődők a madártani szakemberek vezetésével a hálókat is megtekinthetik, segédkezhetnek a kézre került madarak szállításában, majd részesei lehetnek a gyűrűzésnek. Ennek végén lehetőség van fotók készítésére és az állatok megsimogatására is.

A tavalyi évben 34 faj mintegy 430 egyede került kézre az ideiglenes gyűrűzőtáborban, köztük olyan ritkaságok, érdekességek, mint a ritkán látható haris (az ide év madara), a nyaktekercs vagy zöld küllő. Éppen ezért a televíziós stábok számára is remek felvételkészítési lehetőség kínálkozik. Erre a reggel 7-9 és a délután 17-19 h körüli időpont a legalkalmasabb, ekkor lehet legnagyobb bizonyossággal madárra számítani. 10-15 h között a madármozgás megáll, illetve a hálókat is összehúzzuk.

A tábor a Naplás-tó déli gátján, a sorompó mögött kezdődő aszfaltozott úton, gyalog közelíthető meg mintegy 250 méteres sétával.

Fotó: Lendvai Csaba, mme.hu

 

Címkék