Megemlékezés a kőkeresztnél

Az egykori áldozatok leszármazottai a városi ünnepség előtt a 6-os út melletti kőkeresztnél is megemlékeztek az elhurcolt érdi emberekről. Mint azt többen is elmondták, emlékezni fontos, hiszen ez adhat reményt arra, hogy a hetven éve történt borzalmak nem történnek meg még egyszer.

Eszes Katalin könnyek között idézte fel családja, elsősorban édesapja Eszes Vendel tragédiáját, akiben a rendszerváltás után fogalmazódott meg a gondolat, hogy egy kereszt felállításával emlékezzenek településünk egyik legsötétebb időszakára.

Több ezer érdi emberhez hasonlóan Eszes Vendelt is 1945 januárjában hurcolták el a Szovjetunió egyik hadifogoly- és munkatáborába, ahonnan majd négy évnyi szenvedés után térhetett csak haza. Hozzátartozói és leszármazottai évről-évre rá, valamint azokra az érdiekre emlékeznek, akik szintén a “malenkij robot” áldozatai voltak.

A történelembe elhurcolás vagy “malenkij robotként” bevonult esemény során a Vörös Hadsereg katonái romeltakarításra való hivatkozással a nyílt utcáról gyűjtöttek és vittek el magyar civil embereket. A valódi ok azonban az volt, hogy a Szovjetunió vezetése elvárt egy adott hadifogoly létszámot, amit bármi áron, de teljesíteni kellett.

Ahogy azt az emlékezők elmondták, erről a tragédiáról egészen a rendszerváltásig nem lehetett nyilvánosan beszélni. Az azóta eltelt huszonhét évben viszont mondhatni kötelesség, hogy minden esztendőben felidézzük a néhai áldozatok emlékét, egyúttal pedig figyelmeztessük saját magunkat arra, hogy ez soha többé nem történhet meg.