Útfelújításra pályázik Érd

Újabb útfelújítás az érdi tervek között. Rendkívüli ülésen döntött a közgyűlés csütörtökön, hogy pályázatot nyújt be a város arra kiírásra, amelyet Pest megye területén az önkormányzati tulajdonú belterületi utak korszerűsítésére hirdettek meg.

Hasonló tartalmaink:

A kormány, annak kompenzálására, hogy Pest megye nem részesülhet azokból az uniós forrásokból, amelyek más régióban elérhetőek, 7 évre 80 milliárdos fejlesztési keretet határozott meg a megyének. Ebből az idén 3 és fél milliárd forintot útépítésre szánnak. A települések fejenként 150 millió forintra pályázhatnak.

Úgy terveznek, hogy a Tárnoki utat újítanák fel, ha sikeres lesz a mostani pályázat. Ez azért is megfelelő választás, mert forgalmas főútvonalról van szó, más fontos útvonalakkal keresztirányú kapcsolatot létesít, másrészt ott található egy óvoda is – magyarázta Simó Károly alpolgármester az ÉrdMost.hu-nak.

Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a Modern Városok programban megújulhat a Csaba utca és a Szent István út is, illetve más forrásból az Ürmös utca, valamint a Lőcsei út már elkészült.

Címkék