Mi tehetünk, ha széncinege költözött a postaládába? (videóval)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) minden évben több információ is érkezik postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt, gyakorinak tekinthető. A postaládákba épült fészkeket a napi használat során bedobott küldemények fizikailag is veszélyeztetik.

Hasonló tartalmaink:

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. Sikerének hátterében többek között:

  • változatos, a klasszikus rovartáplálék mellett meglepően nagy zsákmányfajokat is tartalmazó tápláléklistája (törpedenevérek, énekesmadarak, elhullott nagyvadak tetemei, nagyobb ragadozómadár elejtett pocok zsákmánya);
  • szaporasága (évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel);
  • valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll.

Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét: kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is. Előfordul, hogy nem a fészkelőhely, hanem a fészekanyag furcsa, például amikor a széncinege teniszlabda bolyhos külső burkolatát tépkedve jut építőanyaghoz.

A „techno”-fészkelés hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt. A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.

A madarak beköltözése billenőajtós bedobónyílású levélgyűjtővel előzhető meg. A megépült fészek a postaláda használatának ideiglenes felfüggesztésével, alternatív levélgyűjtő felszerelésével és a postást tájékoztató kiírás kifüggesztésével védhető meg. A madarak számára kockázatot jelentő fészkelőhelyek kiváltását a kora tavaszi mesterségesodú-kihelyezések is segítik. Az őszi fő időszak mellett a február-március a második legfontosabb időszaka a kampányszerű, akár tömeges odúkihelyezéseknek.

Fotó: Orbán Zoltán, mme.hu

Címkék