A Pest megyei rendőrök is készülnek a motoros szezonra

Indul a motoros szezon; a balesetek elkerülése érdekében fontos, hogy felkészítsük járművünket a tavaszi és nyári hónapokra. Pest megye rendőrei is megkezdték a felkészülést.

Hasonló tartalmaink:

A napos, tavaszias idő beköszöntével egyre többen előveszik – a hosszú téli pihenőt követően – a motorkerékpárokat. Ez azonban számos veszélyt rejt magában, hiszen a motorosoknak vissza kell szokniuk a két kerékre, az autósoknak pedig ­fel kell készülniük a motorkerékpárok újbóli megjelenésére az utakon.

A balesetek megelőzése céljából fontos, hogy minden évben felkészüljünk és a járműveket is felkészítsük a tavaszi és nyári hónapokra. A motorral közlekedőkre – kevés kivétellel – ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az autóvezetőkre.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőrei is megkezdték a felkészülést a szezonra. Harminchárom rendőrmotort a műszaki szakemberek március 21-én már alaposan átvizsgáltak. Ellenőrizték többek között a lengéscsillapítót, a fék- és biztonsági berendezést, a gumik profilmélységét és a világító berendezéseket is.

Ezt követően a rendőrök elméleti- és gyakorlati képzésen vettek részt Mogyoródon, a Hungaroringen.

(Forrás: police.hu)

Címkék