Új AMC pályázatok, akár 50 százalékos támogatás

Mától 3 kategóriában, 90 millió forintos keretösszegből vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a magyar élelmiszergazdaság termékeit népszerűsítő, agrárágazatunkat bemutató egyesületek, alapítványok és szakmaközi szervezetek.

Hasonló tartalmaink:

Rendezvényeik, konferenciáik megrendezéséhez, a megjelenésüket hirdető reklám és média felületek megvásárlásához, technikai költségeikhez éppúgy kaphatnak pályázati támogatást, mint kommunikációs anyagaik elkészítéséhez, az eseményekhez kötődő arculati, grafikai elemek megtervezéséhez, avagy a rendezvényeken feladatot ellátó előadók, tolmácsok díjazásához – áll a földművelésügyi tárca közleményében.

Mint arra felhívják a figyelmet, kizárólag a hazánkban 2017. szeptember 15-ig megvalósuló és az agráriumhoz kötő rendezvények kapcsán nyújthatóak be pályázatok, de a lebonyolítás teljes költségigényének akár 50 százaléka is elnyerhető a pályázatot meghirdető Agrármarketing Centrumtól.

50 millió forintos költségkeretből 500 ezer és 2 millió forint közötti összeg nyerhető a nagyközönségnek szóló, de kisebb méretű, helyi, regionális rendezvényeken és fesztiválokon a hazai termelők és termékeik promóciójához.

30 millió forintos keretösszegből 2-5 millió forint közötti támogatási összeg szerezhető a nagyközönséget megszólító országos rendezvényeken és vásárokon a hazai termelők és termékeik népszerűsítéséhez.

További 10 millió forintos keretösszegből tisztán a szakmai közönséget érintő tudástranszferként szervezett konferenciák kivitelezői nyerhetnek 500 ezer és 1 millió forint közötti támogatást szervezési és marketingkommunikációs feladataikhoz.

A pályázatok beküldési határideje egységesen 2017. május 22. A pályázatok kizárólag postai úton az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére, a 1253 Budapest, Pf. 66. címre, avagy  futárszolgálattal az AMC kézbesítési címére, a 1013 Budapest Pauler u. 6. (III. em.) nyújthatóak be, legkésőbb 2017. május 22-én. Az elszámolások 2017. október 2-ai határideje után (az elszámolás jóváhagyását követő 30 napon belül) fizetik ki a nyerteseknek a számukra megítélt támogatási összeget.

A támogatott marketingfelületeken megjelenési lehetőséget kell biztosítani a nyerteseknek a 2017. évi OMÉK előkészítéseként.

A pályázati kiírás részletesen az AMC honlapján, itt lelhető fel.

A pályázattal kapcsolatosan a +36 (20) 463-6702-as és a +36 (30) 198-2898-as telefonszámon, valamint a palyazat@amc.hu e-mailen kérhető további tájékoztatás.

Címkék