Remek évadot zártak le

Mint beszámoltunk róla, az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában rendezett Naaaaagy Évadzáró Csoki Kupával zárta le az idényt. A szakosztály a szeptember óta tartó időszakban öt Csoki Kupát rendezett: októberben évnyitó, decemberben Mikulás, márciusban Kard Ki Kard, Húsvétkor Nyuszi, Pünkösdkor pedig évadzáró kupát tartottak – olvasható az érdi-vse.hu oldalon.

Hasonló tartalmaink:

Ezek mellett az egyesület sportolói még a hazai és nemzetközi viadalokon is érdekeltek voltak. Sőt, a Pest megyei diákolimpiai döntőnek, illetve az Észak-Magyarországi területi döntőnek is a Batthyány adott otthont. Ezek után pedig az érdiek minden eddiginél nagyobb létszámmal, harminc sportolóval jutottak be a március kiskunfélegyházi országos fináléba.

Ha ez még nem lenne elég, akkor a szlovéniai Lendván, illetve Horvátországban, előbb Dubrovnikban, majd Cakovecben is megjelentek a sportolók, ahonnan érmeket is szereztek.

Stílszerűen a Naaaaagy Évadzáró Csoki Kupa után kérdeztük Tornai Tibor szakosztályvezetőt.

– Nagyon sikeresnek ítéljük az évadot a saját szempontrendszerünk alapján. Mi elsősorban egy utánpótlás-egyesület vagyunk, amely az utóbbi időben egyre jobban bekapcsolódik a versenysportba is, de az elsődleges cél a diákolimpiai részvétel. Az idei évben rekordszámú dobogós, illetve pontszerző helyet tudtunk szerezni, jelzi ezt, hogy idén már harmadszor nyertük el a legeredményesebb általános iskola és csapat díját is a műanyag labdás kategóriában – mondta a tollaslabda szakosztály vezetője, Tornai Tibor.

– A versenynaptárunkban számos olyan viadal szerepelt, ahol először voltunk. Többször voltunk külföldön, játékosainkat pedig több alkalommal behívták a korosztályos válogatottakba, ahol szintén voltak sikerek. Szóval ezt összevetve eredményes szezonon vagyunk túl. A júniust még végigdolgozzuk, aztán augusztusban kezdjük a felkészülést, lesznek edzőtáborok, Balatonra megyünk, illetve tervezzük, hogy itt helyben is szervezünk egy edzőtábort. Ennek érdekessége, hogy nem mi tartjuk, hanem az ország különböző klubjaiból hívtunk olyan edzőket, akik mind más stílust képviselnek. Szeretnénk, ha ők egy-egy napot megtartanának a gyerekeknek – tette hozzá.

– Annak vagyok a híve, hogy minél többet versenyeztessük a gyerekeket, egyrészt a versenyrutin megszerzése miatt, másrészt ilyenkor olyan fokozott koncentrációval vesznek részt a gyerekek a játék során, ami felér egy-két heti edzésmunkával. Amikor lehet és tudunk termet szerezni, akkor megpróbálunk ide bejutni, mindamellett az ország más versenyeire is elmegyünk, de nagy szerencse, hogy itt helyben, kilenc pályán tudunk versenyt rendezni, hiszen itt nem egyszer volt kilencven fő is. Most hetvenen voltak. Ez pedig egy hagyományos, négypályás csarnokban késő estig eltartana. Ezért merünk belevágni és ahogy nézem a létszámokat, egyre többen jönnek. Ez egy olyan üzenetet is hordoz, hogy más klubok is szeretnek ide jönni Budapestről, Dunaújvárosból, Székesfehérvárról, Győrből, Zsámbékról. Háziversenynek indult, aztán kinőtte magát. Reméljük, jövőre még nagyobbat tudunk durrantani. Azon vagyunk, hogy tudjunk egy támogatót szerezni, hogy kis ajándékokkal tudjuk a sportolókat jutalmazni – fogalmazott a Csoki Kupák kapcsán a szakosztályvezető.

– Ez a legfontosabb! – reagált Tornai Tibor arra a felvetésünkre, hogy a rutinszerzés és a versenyeztetés mellett hangsúlyos, hogy az ilyen versenyekkel a gyerekek megszeretik a sportágat. – Mint utánpótlás-egyesület, nagy bázissal rendelkezünk. Ezt az utat választottuk, nálunk sok gyerek szívesen jön játszani, de az utóbbi időben az eredményességre is rámentünk, amit úgy lehet fokozni, hogy a nagyobb tömegből az igazán tehetségesek, illetve akiknek lehetőségük és igényük van rá, azok külön foglalkozásokon vehetnek részt. Ebben nagy segítség, hogy Székesfehérvárról tudtunk idehozni egy edzőkollégát, Turzó Balázst.

Az Érdi VSE tollaslabda szakosztályában folyó szakmai munka színvonalát jól jelzi, hogy a két legjobban jegyzett magyar női játékos, Kőrösi Ágnes, aki jelenleg a pécsi Multi Alarm SE-t erősíti és a világranglistán 127. helyen áll, illetve Sárosi Laura, a riói olimpia egyetlen magyar résztvevője a sportágban (jelenleg 189. a világranglistán) is itt nevelkedett, csakúgy az egyesületben már edzőként is dolgozó,  többszörös speciális olimpiai bajnok Demeter Judit.

– Ebben a korban még előfordulhat néhány gyerek, aki fantasztikus tehetségnek látszik, de lehet, hogy csak gyorsabban érett meg, mint a többiek, akik aztán a rendszeres és szorgalmas munkával ezt behozzák, de vannak, akiknél látszik, hogyha ebbe rengeteg munkát még beletesznek – mert anélkül a legjobb tehetség is elkallódik –, akkor lehet esélyük. Nem szeretnék kiemelni senkit, mert attól félek, valakit kihagynék, de minden korcsoportban van egy-két olyan játékos, aki az én megítélésem szerint határozott, kemény munkával el tudnak jutni a válogatottságig. Ez azon múlik, ők mennyi pluszt tesznek bele, de mint minden másban, itt is fejben dől el minden – zárta szavait Tornai Tibor.

Címkék