Széchenyi- és Kossuth-szobrokat avattak

Kedd délután ünnepélyes keretek közt felavatták Széchenyi István, valamint Kossuth Lajos mellszobrait. Domonkos Béla szobrászművész alkotásai a Széchenyi, illetve a Kálvin téren kaptak méltó helyet. Mint T. Mészáros András polgármester hangsúlyozta: Széchenyi és Kossuth egyaránt a nemzet felemelkedéséért, szuverenitásának kivívásáért harcolt.

Elsőként Széchenyi István mellszobrát leplezték le, Domonkos Béla szobrászművész, város, a helyi szervezetek, intézmények, illetve a gimnázium képviselőinek jelenlétében.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

T. Mészáros András polgármester felidézte a legnagyobb magyar életútját, mecénás tevékenységét, majd Széchenyi 1846-os, a Magyar Tudományos Akadémián elmondott beszédéből idézett: „A hazaszeretet azon szent láng, melyért, bármily gyermeki érzelemnek gúnyolják is azt a világ hidegen számító cosmopolitái, nincs mit pirulnunk, mert a legtöbb magasztos cselekedet mégis innen vette, innen veszi, és innen fogja venni a Földön eredetét.”

Dr. Stencinger Norbert történész, a Vörösmarty gimnázium tanára a szoboravatáson azt hangsúlyozta: Széchenyi István életművéből és személyiségéből két dolgot vehetünk át. Egyik az önzetlenség, amivel családja vagyonát a köz javára fordította, nem kufárkodva a pénzzel, és nem féltve azt. A másik pedig a tisztelet; az a tisztelet, amivel a reformkor nagyjai egymás felé fordultak, felülemelkedve egyéni sérelmeiken és a közért együtt dolgozva.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A szoboravató ünnepség a Vörösmarty Gimnázium Vox Juventutis énekkarának műsorával zárult a Széchenyi téren, ezt követte Kossuth Lajos mellszobrának leleplezése a Kálvin téri templom kertjében. Mint T. Mészáros András ünnepi beszédében utalt rá, bár a legtöbb városban van Kossuth-szobor, Érd ezzel mostanáig adós maradt.

– Fontos üzenete van ennek a szoborállításnak: amit a reformkorban és 1848-49-ben célul tűztek ki, nekünk, késői utódoknak kell lépésről lépésre beteljesítenünk. Országépítés, függetlenség, nemzeti szuverenitás – ez az a cél, amelyért munkálkodnunk kell. Ehhez a békén és a szabadságon kívül elengedhetetlen az egyetértés abban, amit Kossuth és – minden ellentétük dacára – Széchenyi is vallott a nemzetről, a hazáról, a hazaszeretetről, amelyek mindenekfelett állnak azok számára, akiknek ez a magyar föld nemcsak a lakóhelyük, hanem otthonuk, anyaföldjük is. Nem szeretnék ünneprontó lenni, és arról beszélni, hogy ma kik azok, akik a magyar nemzet és az európai értékek védelméért tesznek meg mindent, és kik azok, akik mindezt feladva idegen érdekekért küzdenek. Kossuth üzenete mindennél világosabban fejezi ki azt a kihívást, amellyel szembe kell néznünk: „Legyen hű a nemzet önmagához; még mindent meg lehet menteni. Veszve csak azon nemzet lehet, a mely lemondott önmagáról.” Mi nem mondunk le a nemzetről, számunkra nem szitokszó a hazaszeretet, nem szégyellnivaló a magyarsághoz való tartozás, ahogy Kossuthnak és Széchenyinek sem volt az – zárta szavait T. Mészáros András.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Erdélyi Takács István református lelkész Kossuth Lajos gondolataiból, leveleiből idézett, többek közt a Deák Ferencnek Párizsban, 1867-ben írt mondatait: „Megőszültem a tapasztalásokban gazdag szenvedések iskolájában, az évek súlya s a bú és bánat alatt. Nem személyes érdek, nem ingerültség, nem fontoskodási viszketeg szól belőlem. Nekem személyemre nézve nincs semmi várni-, nincs semmi kívánnivalóm, sem a nemzettől, sem az élettől. De keblemben fiatal eréllyel él s fog élni halálomig a kötelesség érzete hazám iránt.”

– Pest megye legnagyobb városában méltó módon kell, hogy emlékezzünk rá; hogy valóban a magyar föld minden porszeme arra késztessen bennünket, hogy emlékezni kötelességünk – zárta szavait Erdélyi Takács István.

A szoboravatáson közreműködött a Harmónia Vegyeskar és a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület.

Széchenyi István és Kossuth Lajos mellszobrának felállítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

 Fotógaléria: Boros Sándor

 

Címkék